Névadó a Kémiai Doktori Iskolában

2018.05.29.

A Nobel-díjas Hevesy György nevét vette fel az idén negyedszázados fennállását ünneplő ELTE TTK Kémiai Doktori Iskola.

A Hevesy család beleegyezésével és az ELTE Szenátusának támogatásával tartották meg 2018. május 25-én az ELTE Hevesy György Kémia Doktori Iskola névadó ünnepségét, így tisztelegve hazánk egyik nagy szülöttje, az ELTE-hez több szálon is kötődő tudós munkássága előtte, aki egyike egyetemünk öt Nobel-díjasának.

Hevesy György kémikus 1885-ben született Budapesten. A fővárosi piarista gimnáziumban érettségizett, majd a budapesti tudományegyetemre iratkozott be, ám egy év múlva Németországba utazott, és ott fejezte be egyetemi tanulmányait kémikusként. Zürichben doktorált, az olvadékok elektrolíziséből.

1911-ben került Manchesterbe, ott ismerkedett meg a radioaktivitás legfontosabb tanaival. 1912-től Bécsben folytatott kutatásokat, amelyek során felfedezte a radioaktív nyomjelzést. A budapesti tudományegyetemen 1913-ban szerezte meg a magántanári képesítést, 1918-ban kinevezték az egyetem rendkívüli, 1919-ben rendes tanárának. A Tanácsköztársaság leverése után külföldre kényszerült. 1920-tól Koppenhágában, Bohr intézetében folytatta pályafutását. 1926–34 között a freiburgi egyetem fizikai-kémia tanszékének professzora volt, majd a nácizmus hatalomra jutása miatt Németországot elhagyta, és ismét Koppenhágába ment. 1940-től Stockholmban dolgozott, ahol 1943-ban kémiai Nobel-díjat kapott. A háború után végleg itt telepedett le. 1966-ban Freiburgban hunyt el.

A radioaktív nyomjelzés úttörője nemcsak, hogy felfedezte a módszert (1913), hanem feltárta legfőbb alkalmazási területeit is. 1922-ben Koppenhágában, Bohr intézetében fedezte fel a 72-es rendszámú kémiai elemet, a hafniumot. Ekkor kezdte meg első kísérleteit a nyomjelzés biológiai alkalmazására, ekkor még csak növényeken. A freiburgi egyetemen töltött nyolc év alatt kezdte meg a nyomjelzés alkalmazását állati szövetekben, és kimutatta, hogy a tumorsejtekben a bizmutkoncentráció lényegesen magasabb, mint az egészségesekben. Munkássága második felében szinte kizárólag orvosi, biológiai, biokémiai témákkal foglalkozott. Munkássága az izotópok mesterséges előállítása után teljesedett ki: alkalmazásukkal mérte a megújulás sebességét, mértékét, különféle molekulák útját, képződését a szervezetben. Érdekelte a DNS képződés, és ez elvezette bizonyos rosszindulatú daganatok vizsgálatához. Kutatásait a tudományos világ 1943-ban kémiai Nobel-díjjal ismerte el.