„Nincs kétségem, jó helyen vagyok”
Összefoglaló munkáiban többek között a nemzeti érzés- és tudatvilágról, a kisebbségek helyzetéről és az internetről írt. Mi köti össze – a látszólag – különböző témákat?
1972 óta alapvetően a csoportközi viszonyok kérdéskörével foglalkozom, ebben az évben jelent meg első, társszerzőkkel írt cikkem a European Journal of Social Psychology hasábjain. Kezdetben kísérleti módszerrel létrehozott csoportok önmagukkal szemben kialakult pozitív elfogultságát, s a másik csoporttal szemben párhuzamosan létrejött negatív megkülönböztetési hajlamát kutattuk. Magyarországon élve azonban nyilvánvalóvá vált, hogy nincs szükség kísérletileg létrehozott etnocentrizmusra, előítéletekre, sztereotípiákra, így létező csoportok kutatásába kezdtem. Kézenfekvő volt, hogy a történelmünkben kulcsszerepet játszó nemzeti kategória vizsgálatával kezdtem, melytől elválaszthatatlanok a kisebbségek, a zsidók, a romák, a németek, a szlovákok, a románok, a szerbek és a horvátok. Később nemzetközi összehasonlító vizsgálatokban is részt vettem, melyek során lehetőségem nyílt a magyar nemzeti tudat specifikumainak leírására a többi európai nemzethez képest. A munka során nagyban támaszkodtam Szűcs Jenő Európa három fejlődési régiójáról szóló elméletére: a különbségek ma is élnek, de már csak a lelkekben. Az információs társadalom fontosságára Manuel Castells művei hívták fel a figyelmemet. Az internet nemcsak egy új kommunikációs architektúrát, hanem egy radikálisan más társadalom- és tudásszervező elvet is jelent, erről írok a most megjelent, részben újraírt szociálpszichológiai tankönyvem utolsó fejezetében. A különböző területeket az ember iránti szenvedélyes érdeklődésem köti össze, aki meghatározatlan lénye a mindenségnek, de önmaga létrehozza saját magát a szellem, a hagyomány, a kultúra, a kommunikáció és a cselekvés révén.
Mit jelent az, hogy „otthon lenni a nagyvilágban”?
Példaképem Bartók Béla, aki úgy teremtett világra szóló életművet, hogy kis erdélyi falvakban gyűjtötte a csak ott létező dallamokat. Létezésemben a magyarság döntő szempont, hiszen ez határozza meg helyemet a meghatározhatatlanul nagy világban. Tamási Áront idézem a nemzeti érzés- és tudatvilágról írott művemben, aki azt mondja, hogy „azért vagyunk a világban, hogy valahol otthon legyünk benne.” Ha elfelejtkezünk a nagyvilágról, s bezárkózunk a magunkéba, akkor kiszakadunk a történések áramából, érdektelen, provinciális lesz az életünk. Ha azonban csak a nagyvilágban akarunk élni, akkor elemésztenek a pillanatok, nem lesz múltunk, nem lesz jövőnk. A kulturálisan értelmezett magyar identitás populációja jóval nagyobb, mint a politikai értelemben vett magyarok csoportja, melybe beletartoznak a kisebbségek is. Az európai identitás keresztbe metszi ezt a mátrixot, biztosítva valamennyiünk számára a fix pontot, melyre igen nagy szükségünk van a globalizáció korában.
Korábban az internet hatásával kapcsolatban említette, hogy a mai fiatalok „ufókká válnak” a többi nemzedékhez képest. Mire gondolt pontosan?
Mint mondtam, az internet több mint új kommunikációs architektúra. Aki az internetre lép, az kilép a nagyvilágba, melyben sok-sok kis világ van ugyan, de a végtelennel való találkozás tagadhatatlan és ijesztő. Megváltozik a társas élet, a tudás, a tanulás, a kultúra, a munka, a gyógyítás, a gazdaság, s természetesen a politika is. Ma már a világ legjobb egyetemei az interneten is élnek, s örülnék, ha az ELTE is felismerné a lehetőséget, mint tette azt a Yale, az MIT vagy a Stanford évekkel ezelőtt. Akik ebbe a világba születnek, azok „digitális bennszülöttek”, szemben az előbb születettekkel, akik a legjobb esetben is csak „digitális bevándorlók”. Két kisfiam van, akiknek a Minecraft sokkal többet jelent, mint a Tüskevár vagy az Egri csillagok, jóllehet az iskolában ezekről a könyvekről kérdezik őket. De amit tudnak, annak forrásai a laptopok és tabletek, nem a könyvek.
A politikában töltött évei hatására is született meg A hatalom anatómiája című könyve, melyet az interneten folyamatosan kommentálhattak az olvasók. Miért tartotta fontosnak ezt a gyakorlatot?
A könyv először tananyagként jelent meg, pályázaton nyertem hozzá támogatást. Kézenfekvő volt, hogy a hallgatók ne csak olvassák, hanem kommentálják, kiegészítsék a szöveget, mely a hatalmat antropológiai szempontból, a lét egésze felől ragadja meg, Carl Schmitt nyomán. Őt a sors rossz oldalra sodorta, de gondolatai, ha politikáról és hatalomról van szó, mellőzhetetlenek.
Mivel foglalkozik jelenleg?
Uniós pályázataim futnak, a kirekesztéssel, csoportalapú gyűlölettel foglalkozó éppen most zárult le. A másik projekt az Európai Unió és Oroszország viszonyát vizsgálja, amelyet szerintem mélyrehatóan befolyásol a kölcsönös meg nem értés. Szerencsésnek tartom magam, hogy Örkény Antal bevont ebbe a projektbe, mert Dosztojevszkij pszichológiája volt a szakdolgozatom témája. Visszatértem a kezdetekhez.
Több mint négy évtizede Egyetemünk oktatója, hogyan gondol vissza az itt töltött évekre?
Az ELTE nagyszerű helye a magyar kultúrának, Kardos Lajos és Király Gyula professzoraim nélkül, hogy csak kettőt említsek, soha nem lettem volna az, akivé lettem. Csak remélni tudom, hogy az ELTE továbbra is a magyar tudomány zászlóshajója, az európai felsőoktatás kiemelkedő színtere marad. Ennek érdekében sokat kell tenni, de ismervén az ELTE és a Karok vezetését, a tanárok, a diákok és a doktoranduszok elkötelezettségét, nincs kétségem afelől, hogy jó helyen vagyok.
Fotó: Móricz Simon / NOL.hu
A cikk az ELTE Rektori Titkárság gyakornoki programjának keretében készült.