Nincs „standard német nyelv”

Szeptemberben Grimm Díjjal jutalmazták, melyet minden évben egy arra érdemes külföldi germanista kap.
A Grimm Díjat 1995-ben alapította a DAAD (Német Akadémiai Csereszolgálat), és minden évben a legmagasabb grémium ítéli oda olyan külföldön élő és dolgozó germanistáknak, akik a német nyelv kutatásában, oktatásában, terjesztésében jelentős (azaz nemcsak hazai pályán, hanem a német nyelvterületen is elismert) sikereket értek el. Számomra nagy megtiszteltetés, hogy idén én kaptam ezt a díjat; hatalmas meglepetés volt, alig tudtam elhinni. Emellett persze ösztönző is számomra, hiszen a német nyelvnek az utóbbi években mutatkozó kisebb népszerűségi visszaesése után ismét „felkapaszkodni” látszik, ami megmutatkozik a német nyelv iránt érdeklődők és tanulók számában, a germanisztikai szakokra jelentkezettek számában is.
Emellett ez az elismerés rajtam keresztül az egész magyarországi germanisztikának, a kollégáknak, az itt folyó kutatásoknak, valamint a sok évtizedes munkának is szól, melyet a hazai germanisták teljesítettek a német nyelv és kultúra megtartásáért, ápolásáért. Magyarországnak István király óta történelmileg több mint ezeréves hagyománya és élő kapcsolata van a német nyelvvel és kultúrával, a német nyelvű országokkal. Ez a kapcsolat persze a történelem során változó volt, de kisebb-nagyobb megszakításokkal fennmaradt, napjainkban az osztrák és német nyelvű szomszédaink társaságában a többi német nyelvű országgal való szoros kulturális, gazdasági kapcsolatokban él tovább.

A díjazók külön kiemelték jelentős kutatómunkáját a Magyarországon még fellelhető német dialektusok terén. Ön mit tart a legjelentősebb eredményének?
Fontos eredménynek tartom, hogy a német nyelv variabilitásának kutatásával és oktatásával a külföldi germanisztikában is megnyílt egy tágabb perspektíva a többi német nyelvű ország német nyelvének nemcsak nyelvtörténeti, hanem a mai nyelvhasználatban meglévő jellegzetességeire. Azaz nem létezik egy „standard német nyelv”, hanem annyi fajtája van, ahány német nyelvű ország létezik, mindegyik a maga jellegzetességeivel. Kutatásaim fókuszában természetesen a hazai német nyelv variánsainak feltérképezése, az úgynevezett kisebbségi német nyelv használatának szocio- és kontaktnyelvészeti leírása is áll. Ez a régebben nyelvsziget-helyzetnek nevezett kisebbségi nyelv több szempontból is nagyon érdekes. Egyrészt rendszernyelvészeti szempontból – mert nagyon sok nyelvtörténetileg is releváns, régi elemet tartalmaz –, másrészt kontaktológiai, azaz a nyelvek egymásra hatásának szempontjából (nyelvek keveredése, kódváltás stb.), harmadrészt azért is, mert az európai migrációs folyamatok következtében például a Németországban élő nem német anyanyelvű beszélőknél igen sok, az itthoni német anyanyelvű beszélőkhöz hasonló kontaktológiai jelenséget lehet tapasztalni. Ezen túl pedig a beszélők nyelvi viselkedésének elemzésekor sok hasonlóságot lehet felfedezni a világ más tájain élő német anyanyelvű kisebbségekkel összevetve. Ezek a nyelvészeti meglátások segíthetik a nyelvi variáció, a napjainkban tapasztalható nyelvváltozás jelenségének jobb megértését, tudományos alapú leírását.

Főleg szinkron német nyelvészettel, szóképzéssel, lexikológiával és szociolingvisztikával, azon belül is a nyelvi variációval, a nyelvi kontaktológiával és kétnyelvűséggel foglalkozik. Hogyan irányult figyelme ezen területek felé?
Mint nem nyelvterületen élő germanista nyelvész az ember jobban észreveszi a nyelvi variáció jelenségeit, sokkal szenzibilisebb ezekre a jelenségekre. A hazákban élő kisebbségek nyelve, nyelvhasználata, a többnyelvűség mint tudományos kérdés mindig is foglalkoztatott és élő kapcsolatom volt vele gyerekkorom óta abból kifolyólag, hogy egy olyan közösségben nőttem fel, ahol a felnőtt lakosság zöme három nyelvet használt a napi kommunikáció szintjén: magyart, németet és szerb-horvátot. Ez maga a megélt, természetes többnyelvűség volt. Manapság félő, hogy ez – számos külső tényező okán – veszélybe került, sőt eltűnni látszik. Addig kell tehát ilyen nyelvállapotokat leírni és dokumentálni, ameddig a beszélők még élnek.
A nyelvészet azért fogott meg, mert az empíria felé hajló fejemmel mindig is konkrét nyelvi adatokat kerestem nyelvészeti hipotéziseim és elemzéseim magyarázatára. Az empirikus nyelvészetben és főként a manapság nagyon jól kiaknázható korpusznyelvészetben konkrét nyelvi adatokkal dolgozunk. Nem a nyelvész saját nyelvi kompetenciája, az introspekció számít – amely néhány évtizeddel ezelőtt még elfogadható volt – hanem a beszélők (akár egyéni vagy közösségi szinten) konkrét nyelvi megnyilatkozásai és azok körülményei, az azokat befolyásoló tényezők együttese. Tehát csakis a kontextusba ágyazott nyelvi megnyilatkozások képezhetik a nyelvészeti (szociolingvisztikai) vizsgálat tárgyát. Ez egy nagyon izgalmas kutatási terület, melyhez sokfajta módszer alkalmazása szükséges.

1996 óta az ELTE főállású oktatója és alapító tagja az Egyetem Germanisztikai nyelvészeti doktori iskolájának. Hogyan fogalmazódott meg az igény egy doktori iskola megalapítására?
Tanulmányaim befejezése után a PTE (akkoriban még Janus Pannonius Tudományegyetem) Német Nyelvészeti tanszékén dolgoztam, majd 1994-ben váltottam az ELTE-re. Az az évtized volt a doktori iskolák alakulásának ideje, akkor váltak igazán önállóvá a szakdiszciplínák, és akkor váltak nyilvánvalóvá azok igényei is, így többek közt az, hogy megfelelő számú fiatal tudományos utánpótlásra van szükség. A tudományos utánpótlás, a tehetséggondozás kérdése nemcsak a szakmai egységek: a karok, az intézetek, a tanszékek számára fontos, hanem nagy szakmai kihívás is, ugyanis ennek során „neveljük ki” saját iskolánk utánpótlását, melynek tagjai aktívan részt vesznek a tanszéki kutatásokban, sőt- az utóbbi időben – az oktatásban is. Mindig nagy élménynek élem meg az oktatást ezen a szinten is, mely azért merőben különbözik a graduális oktatás szintjétől. Itt már mondhatni partnerként tudunk a doktoranduszhallgatókkal beszélgetni a szakirodalomról, a kutatáshoz szükséges módszerekről. Az is fontos, hogy a leendő felsőoktatási szakemberek lehetőleg sok területet ismerjenek meg a felsőoktatási munkából, a tudományos kutatást ne csak itthon, hanem külföldön is megtapasztalják. Jelenleg német nyelvészetből hat igen tehetséges doktoranduszunk van.

Október 10-én mutatták be a Germanisztikai Intézetben annak a kutatásnak az eredményeit, melyet a Goethe Intézet indított el.
A Goethe Intézetnek van egy részlege, mely az európai országok német kisebbségének nyelvével foglalkozik. Itt született a projekt, amely az európai német kisebbség unoka-generációjának nyelvkompetenciáját akarja dokumentálni, illetve ebben a generációban a nyelvi kompetencia és az identitás összefüggésére keresi a választ. Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon interjúkat készítettek 3–3- fiatallal, akik német származásúak és identitásuk alakulásában teljesen különböző utakat jártak, egy-egy országon belül is. Hallgatóinkkal végignéztük ezeket a sok szempontból nagyon tanulságos filmeket, melyeket november 22-én Pécsett a Lenau házban tekinthetnek meg legközelebb az érdeklődők.

Jelenleg mivel foglalkozik?
Éppen a magyarországi német nyelvjárások szótárát írjuk, amely egy elég nagy vállalkozás, ha belegondolunk abba, hogy ezt a napi munka mellett kell végeznünk. A szótár koncepcióját egy 2010-ben kezdődött OTKA-projektben dolgoztuk ki. Nem egy hagyományos szótárról van szó, hanem egy értékmentő, dokumentáló, a nyelvjárási szavak jelentésére és nyelvhasználatára is kiterjedő munkáról, melyet több célcsoportnak tervezünk. Mivel a magyarországi német nyelvjárások nagyon sokfélék, rengeteg nyelvi adatra és forrásra van szükségünk ahhoz, hogy a valódi tájszavakat „felfedezzük”, megtaláljuk, és megfelelően dokumentálni tudjuk, azaz szótári formába hozzuk. Kis csapatunk számára ez egy rendkívül izgalmas munka, melynek során nem csupán nyelvi (azaz grammatikai és szemantikai) adatokat írunk le, hanem természetesen számos kultúrtörténeti információt is szolgáltatunk az egyes lemmákhoz. Érdekes, hogy mennyi információt lehet elmondani egy-egy szócikk kapcsán, azon kívül, hogy mit jelent és hogyan szokták használni, még a nyelvváltozásra is lehet utalni. Azt gondolom, hogy a jövő nemzedékének, illetve a német nyelvterület szakembereinek (nyelvtörténészeknek, dialektológusoknak) is rendkívül érdekes lehet majd, hogy egy nem nyelvterületen élő kisebbség nyelve hogyan változott, alakult, az idők folyamán.
A szótár mellett továbbra is kutatom a nyelvváltozást a szókészlet terén, most éppen az úgynevezett „kisebb szavak”, a funkciós szavak (a partikulák és a beszédrendező szavak) szintjén, melyek szintén sokat változ(hat)nak a nyelvhasználat és az aktuális diskurzusok során. Természetesen továbbra is érdekel a két- és többnyelvűségnek bizonyos szociolingvisztikai aspektusa. Tehát van min dolgozni, sok érdekes és aktuális nyelvészeti kérdés merül fel napjainkban, melyeket persze nem lehet csak nyelvészetileg megközelíteni, hanem több tudományterület módszereinek bevonásával, azaz – mai divatos kifejezéssel élve – interdiszciplinárisan.