Nobel-díjas fizikust avatott az ELTE díszdoktorrá
Borhy László rektor a közgyűlést megnyitó beszédében köszöntötte a megjelent nagyköveteket, állami tisztségviselőket, a társegyetemek képviselőit, valamint az ELTE korábbi díszdoktorait, professor emeritusait és jelenlegi oktatóit, kutatóit és hallgatóit. A hagyományoknak megfelelően Borhy László nemcsak magyarul, hanem latinul is köszöntötte a díszdoktorjelölteket, majd felkérte a felterjesztő karok vezetőit – Sziklai Péter egyetemi tanárt, a Természettudományi Kar megbízott dékánját, valamint Horváth Zoltán egyetemi tanárt, az Informatikai Kar dékánját –, hogy a laudációk elhangzását követően avassák díszdoktorrá Rainer Weisst és Georg Gartnert.
Rainer Weiss még 1972-ben jelezte, hogy a lézeres interferométerek vezethetnek el a gravitációs hullámok észleléséhez. Addig ún. tömegrezonátorokkal próbálták a hullámokat észlelni, azonban a műszerek érzékenységét nem sikerült a szükséges mértékig növelni. A hosszú karokkal rendelkező interferométerek jobb lehetőségnek bizonyultak. Weiss részt vett a LIGO-műszerek tervezésében és építésében, 2000-től pedig részese üzemeltetésüknek és fejlesztésüknek. Munkásságát a gravitációs hullámok LIGO általi, 2015-ös észlelése koronázta meg: ezért az eredményért elnyerte az összes fontosabb asztrofizikai és kozmológiai díjat, többek között a 2017-es fizikai Nobel-díjat is.
A professzor nyomon követte és
folyamatosan támogatta az ELTE LIGO-csoportjának munkáját, különösképpen az infrahang-mikrofonok fejlesztését és beszerelését
a LIGO USA-beli állomásain. 2009-ben járt egyetemünkön (LIGO workshop keretében), és munkánkról rendszeresen pozitívan nyilatkozik (2 magyar filmfelvételt is vállalt, Budapesten és az MIT-n, Bostonban). Alapító-vezetője annak a LIGO Scientific Collaboration-nek (LSC), amelyhez az ELTE csoportja 2007-ben csatlakozott. Azóta az ELTE és az LSC minden év nyarán újrakötötte tudományos együttműködési megállapodását (Memorandum of Understanding), amelynek köszönhetően egyetemünk társszerzőségével több mint 100 tudományos cikk született, több mint 500-as kumulatív impakt faktorral, és ezekre több mint 10.000 hivatkozás érkezett. Ennek az együttműködésnek a keretében nemcsak az ELTE oktatói és kutatói, de mester- illetve doktori képzésben résztvevő diákjai is többször eljutottak Bostonba (MIT), illetve Pasadenaba (CalTech), ezért a Rainer Weiss-szel kialakított kapcsolat alapvető fontosságú mind kutatásaink, mind hallgatóink lehetőségei szempontjából. Rainer Weiss továbbra is támogatja és segíti a levegőben terjedő infrahangok kiszűrésére az ELTE TTK-n készített műszer fejlesztését, amelynek az ún. „gravity gradient noise” probléma szempontjából van nagy jelentősége. Az ezzel kapcsolatos ELTE-s eredmények fontosságának a professzor a stockholmi egyetemen tartott Nobel-előadásában is hangot adott.
Rainer Weiss professor emeritus
Rainer Weiss köszönőbeszédében tudomány és kíváncsiság kapcsolatára hívta fel a figyelmet: ahogyan Einstein vízióját, úgy a jelen tudományos kutatásait is a kíváncsiság működteti. Felvetődik egy ötlet, kísérlet követi, és a felvetés jó esetben beigazolódik. A gravitációs hullámok felfedezése óta teljesen máshogy látjuk az univerzumot – mondta a professzor –, az egykori elmélet beigazolódása a gyakorlatban nagyon fontos lépés a jövőbeli kutatások szempontjából. Kiemelte, hogy mindig fel kell tennünk magunknak a kérdést, miért is kutatunk, de emellett
tudósként kötelességünk megőrizni kíváncsiságunkat is egész életünk során.
A professzor elmondta, hogy a jövőben az a LIGO-kutatás egyik fő célja, hogy megértsük, mit mondanak nekünk a gravitációs hullámok, ebben a folyamatban pedig az ELTE-n működő kutatócsoport komoly szerepet vállalt már eddig is, és – ahogy az a tudományos együttműködések esetében elvárható – bizonyosan vállalni fog a jövőben is.
Georg Gartner a Bécsi Műszaki Egyetemen szerzett térképész és földrajz szakos diplomát, doktori fokozatot és habilitációt, 1991 óta dolgozik az egyetemen, ahol 2004 óta a Térképészeti Csoportot is vezeti. 2008 és 2014 között az egyetem Matematikai és Geoinformatikai Karának dékánja volt. Legfontosabb nemzetközi szakmai tevékenysége a Nemzetközi Térképészeti Társuláshoz kötődik, amelynek több projektjében (Térképészet és Internet, Kartográfiai örökségek védelme, illetve a Helyfüggő szolgáltatások) is részt vett.
Az elmúlt 10–15 évben
közreműködésével sok szakmai konferenciát szerveztek, amelyek kiváló lehetőséget biztosítottak az ELTE szakemberei számára.
Az Informatikai Kar kutatói 2004 óta ott vannak az általa kezdeményezett Helyfüggő szolgáltatások konferencián, de előadtak a Gartner vezette bécsi kartográfusok 2008-as első Térképészet és Művészet workshopján is, mint ahogy 2009-ben az első Kelet- és Közép-európai Térképész Konferencián, 2015-ben pedig a nagy sikerrel megtartott EuroCarto konferencián is. Az ELTE oktatói, doktoranduszai esetenként a Társulás nagyobb rendezvényeinek szervezésébe is bekapcsolódtak. Georg Gartner tartotta egyébként 2015-ben az MTA Földtudományok Osztálya Társadalom- és Természetföldrajzi Tudományos Bizottságainak Kartográfiai Albizottsága által akkor először megrendezett Térképészeti Tudományos Napok nyitóelőadását is.
Georg Gartner professzor
A méltatást követően Georg Gartner az elköteleződésre és a tudásra, valamint e kettő kapcsolatára hívta fel a figyelmet. Egy ilyen régi, nagy tradíciókkal rendelkező egyetem díszdoktori címét megkapni igazi megtiszteltetés, nemcsak tudósként és kartográfusként, hanem közép-európai emberként is. A professzor külön kiemelte az emberi kíváncsiság fontosságát, hiszen
ez tartja folyamatosan ébren a kutatókat, és mozgásban a kutatást.
A díszdoktori cím arra is rávilágít, hogy az együttműködés a kutatásban rendkívül fontos, így kaphatunk válaszokat az emberiséget foglalkoztató és sürgető kérdésekre: saját tudományterülete, a kartográfia is jól példázza ezt. A múltbéli gyümölcsöző együttműködések reményei szerint a jövőben is folytatódnak, amit a két egyetem székhelyének, Bécsnek és Budapestnek a közelsége mindenképp elősegít.
Az Aula Magnában 18 órától ünnepi koncertet és táncelőadást rendeztek az új díszdoktorok tiszteletére, közreműködött az ELTE „Eötvös” Művészeti Együttes.
Az ELTE Szenátusának ünnepi közgyűlése - 2018. november 9.
Az ELTE Szenátusának ünnepi közgyűlése - 2018. november 9.
Az egyetem pédumai
Az egyetem pédumai
0
/
0
0
/
0