„Nyelvtudás nélkül ma már jóformán Soroksárig sem lehet eljutni”

Ön milyen idegen nyelveken beszél?
Franciául és angolul.

Két nyelven is tanult?
Amikor én voltam középiskolás, nem voltak két tanítási nyelvű iskolák, csak nemzetiségiek. A gimnáziumban viszont nagyon intenzív francia tagozatra jártam: a heti tizenkét franciaóra jelentős hatással volt a nyelvtudásomra a négy év alatt. Oroszból is sok óránk volt, azt is nagyon szerettem. Az angolt felnőttként kezdtem el tanulni, amikor már ez a nyelv is népszerű volt. Egyrészt szeretek nyelveket tanulni, másrészt éreztem a hiányát.

Ön a kétnyelvű oktatás hazai úttörője. Mi vezette arra, hogy ezt a rendszert létrehozzák?
A 80’-as évek közepétől általános- és középiskolában tanítottam – többek között franciát is –,  onnan pedig átkerültem a Művelődési Minisztériumba főelőadónak. Egyik alkalommal Bulgáriában jártunk tanulmányúton. Mivel nyelvoktatási referens is voltam, elvittek egy franciaórára egy két tanítási nyelvű iskolába. Döbbenten láttam, hogy mit jelent az, amikor a gyerekek idegen nyelven tanulják a tantárgyakat. Itthon még egyáltalán nem volt ilyesmi. Bulgáriában többféle kétnyelvű iskola volt: angol, francia, német. Amikor visszamentem a minisztériumba, felvetettem: mi lenne, ha mi is létrehoznánk ilyen kétnyelvű iskolákat. Tulajdonképpen ezt a bolgár modellt, (0. évfolyam+4 év) vettük át, hiszen ezt ismertük akkor. Ennek hazai adaptációja, koncepcionális kidolgozása, az anyagi fedezet és a nemzetközi kapcsolatok menedzselése a nyolcvanas évek közepén kezdődött el. Ez volt az én dolgom. Ekkor már olyan világot éltünk, hogy a szakma nélkül nem lehetett lépni. A tanácsrendszer korában a fenntartónak nagy szava volt abban, hogy például akarnak-e ilyen iskolákat, és biztosítani tudják-e a szükséges feltételeket, de a végső engedélyt a minisztérium adta ki. Aztán jött a rendszerváltás. Az államilag támogatott projekt tizenöt iskolára szólt, a rendszerváltást követően viszont a fenntartók és az intézményeik szabadon dönthettek a pedagógiai programokról, ezért ez a szám jelentősen megnőtt az általános iskolákban és középfokon is. Ma már több száz ilyen iskola van. Azt is lehetne mondani, hogy az elmúlt 30 év egyik legnagyobb oktatási innovációja volt a kétnyelvű oktatás, hiszen több száz intézménnyel egy speciális köznevelési alrendszer jött létre.

Említette, hogy tanított gimnáziumban és általános iskolában is. Hogy lehet jól nyelvet tanítani ma Magyarországon?
Alapvetően kommunikatív nyelvpedagógiai módszerekkel. Fontos, hogy az interakcióra, beszédre orientálódjon a pedagógus. Régebben inkább nyelvtani-fordítói módszerek voltak érvényben, de még ma is vannak olyanok, akik a nyelvtanra nagyobb hangsúlyt fektetnek, rendszeresen szódolgozatot iratnak. Ez a „régi iskola” még a latin gyökerekre vezethető vissza, amikor a fordításnak és a szavak ismeretének nagyobb jelentősége volt. Ma már inkább az értelmezésre, a magyarázatra és

az aktív felhasználói szükségleteknek megfelelő nyelvtudásra van szükség, amelyben erőteljesebb a kommunikáció.

Milyen az érdeklődés a középiskolás diákok részéről?
A két tanítási nyelvű iskolák iránt jelentős érdeklődés mutatkozik, és az oktatás minősége is stabil. A nyelvek tekintetében természetesen az angol vezet. A második a német, utána jön a francia, a spanyol és az olasz. Ha jól tudom, az oroszt is viszonylag sokan tanulják.

A kétnyelvűség természetesen jelen van a felsőoktatásban is. Miként valósul ez meg a PPK-n?
Az idegennyelvű kurzusokban, programokban. Így lehet igazán nyelvet tanulni. Ha nem találkozik az ember olyan tartalmakkal, amelyekkel később dolgozni fog, akkor a köznyelvi világban elboldogul, de nem biztos, hogy tudja majd művelni a szakmáját is. Persze a gyakorlatban később is megtanulhatja. A szókincs szükséges, de nem feltétlenül elég. Nem úgy megy, hogy bemagolom a szavakat, ugyanis az angolban olyan sok jelentése van egy kifejezésnek, hogy sokszor csak a szövegösszefüggésből lehet kitalálni, miről is van éppen szó.

Ön szerint mi a nyelvoktatás legfontosabb feladata?
Idegennyelv-tudás nélkül ma már jóformán Soroksárig sem lehet eljutni.

Legalább annyira a mindennapunk része lett, mint mondjuk az információ- és kommunikáció-technológia használata.

De a nyelvtudásnak sokféle funkciója van. Nemrég egy belvárosi szervizben javíttattam meg a biciklimet, ahol arra lettem figyelmes, hogy egy fiatal pár útbeigazítást kért angolul a szerelőtől. A fiatalember folyékonyan tudta elmondani, hogy merre menjenek, milyen színű házat keressenek. Amikor megkérdeztem, honnan tud ilyen jól angolul, azt felelte, hogy tanult néhány órát középiskolában, de alapvetően itt tanulta meg az utcán, mert nagyon sok a külföldi. Ez a példa is azt mutatja, hogy manapság már nem csak egy tudományos kutatónak kell több nyelven tudnia, hanem szinte mindenkinek. Tény, hogy az angol vezető nyelv, de most már néha az a kuriózum, ha valaki más nyelvű forrásokat (például a franciát) is tud olvasni, hiszen nem mindent fordítanak le és adnak ki angolul.

A kétnyelvű oktatás rendszere tulajdonképpen kiépült. Miért van az mégis, hogy egyes adatok szerint a fiatalok idegennyelv-tudása alacsonynak tekinthető az Európai Unióban?
Összességében néhány tízezer tanulóról van szó pár száz két tanítási nyelvű iskolában. De a közoktatás egésze az más. Keresik, hogy mi az oka a magyar felnőttek alacsony nyelvtudásszintjének. A generációs problémáktól eltekintve, egyesek szerint az az oka, hogy mi magyar anyanyelvűek vagyunk, és ezért nehéz más nyelvek tanulása. Mások azt mondják, hogy nincs elég óraszám az idegen nyelvekre vagy rossz hatása van a szinkronizált filmeknek. Vannak olyan kutatások, amelyek szerint rossz a nyelvtanulási sorrend, vagy hogy alapvetően a módszerekkel van baj, tehát különböző „ideológiák” vannak erre nézve.

A probléma azonban tényleg létezik: nagyon sok diploma „beragad” azért, mert nincs kellő nyelvtudása a végzetteknek.

30 évvel a rendszerváltozás után már nem lehet ezt a kötelező orosz nyelvtanulásra fogni. Mivel a két tanítási nyelvű iskolában érettségizettek anyanyelvi vagy ahhoz közeli idegen nyelvtudással fejezik be tanulmányaikat, és otthonosan mozognak a világban is, ezért ezt az alrendszert nem csak megerősíteni kellene, de támogatni is további, jó kéttannyelvű iskolák létesítését.

Mi jelenti a legnagyobb kihívást a nyelvoktatásban? Kell-e a nyelvtanuláshoz tehetség?
Úgy születünk, hogy nyelvet tudunk tanulni. Az látszik, hogy valakinek nehezebben megy az idegen nyelvtanulás, másra szinte „ragad” a nyelv. De ma már sokkal többet tudunk arról, hogy például azoknak, akik különböző részképesség-zavarokkal rendelkeznek, milyen speciális nyelvoktatási, nyelvtanulási módszerekre van szükségük, hogy sikeresek legyenek.  Az ELTE Bölcsészettudományi Karán vannak például kifejezetten a diszlexiások idegennyelv-tanulásával kapcsolatos kutatások. Egy másik tényező a nyelvtanulási sorrend. Sokan azzal csábítják az általános iskolába a gyerekeket, hogy már elsőtől angolt tanulhatnak. Persze, nagyon fontos, hogy minél korábban el lehet kezdeni a nyelvtanulást, csak nem biztos, hogy éppen az angollal kellene.

Melyik nyelv lenne alkalmasabb erre?
Különböző nyelvi struktúrák léteznek. A német például nagyon nehéz kezdésű nyelv. Mire az ember odajut, hogy mindennapi használatban könnyebben alkalmazza a nyelvet, addig nagyon sokat kell gyötrődni rajta. Az angolnál éppen fordítva van. Eltelik egy-két hét, úgy érzi a tanuló, hogy ő már beszél angolul, akár négyszáz szóval el lehet boldogulni  – ahogy ezt mondani szokták –, de ahogy halad előre a nyelvi tanulmányaival, egyre nehezebb lesz. Ezzel eddig nem lenne baj, csak akkor, amikor bejön a második nyelv középiskolában. A diák nehéz szakaszában tart az angollal, s belép például a nehéz kezdésű német, tehát rögtön két nehézség csapódik egyszerre a gyerekre, és ezzel sokan nem tudnak megküzdeni. 

Manapság már rengeteg önképző applikáció, videojáték is segít a nyelvtanulásban. Az autodidakta tanulás elvezethet ahhoz, hogy egy ember, társalgási szinten megtanuljon egy nyelvet?
Érdemes kihasználni minden olyan alkalmat és minden olyan helyzetet, ahol nyelvet lehet tanulni. Én sokat jártam Erdélyben, és a francia nyelv bázisán elég hamar és jól megtanultam románul. De csak annyira jól, amennyire nekem kell. Hasznos, ha a mobilunkat nem magyarul, hanem idegen nyelven kezeljük, ha szórakozásból idegen nyelvű könyvet olvasunk, vagy idegen nyelven nézünk filmet. Ezt nevezzük nyelvelsajátításnak, amiben az említett dolgok segítséget nyújthatnak. Ez azonban nem vetekedhet a szisztematikus tanulással. Egyszerűen kell a tudatosság, hogy mit, miért mondunk, kell az erőfeszítés. 

Mi a véleménye a gyorsan, szuper tanulást ígérő módszerekről, amelyek pár hét alatt nyelvtudással kecsegtetnek?  Valóban megspórolható a munka?
Nem, ezek hamis ígéretek. Habár különböző utakat lehet bejárni nyelvtudásszerzésben, arra vigyázni kell, hogy ne menjünk el kóklerekhez és kuruzslókhoz.

Ön mit tart a leghatékonyabb módszernek?
Mindenféleképpen jó, ha van anyanyelvi tanár, ha a tanuló rákényszerül, hogy idegen nyelven beszéljen. Stratégiai nyelvtudásnak nevezzük azt, amikor ugyan nem tudok ugyanolyan szinten kommunikálni a másikkal, mint ahogyan ő ismeri a nyelvet, de akkor is küzdök vele, próbálkozom, kézzel-lábbal (esetenként szó szerint), amíg a végén meg nem értetem magam. Egy másik fontos szempont, hogy nem csak kvázi-szituációk alapján kell nyelvet oktatni. Például ha azt kérdezem: „Hol van ez a pohár?”, az egy olyan helyzet, amely nem fogja különösebben motiválni a diákot, hogy válaszoljon a kérdésre, hiszen látja, hogy az asztalon van. Tehát ez egy „álkérdés”. A nyelvtanuló feladat az, hogy mondja: „az asztalon van”. Amikor nem ilyen mesterséges szituációk vannak, hanem életszerűek, például meg kell tanulni Európa országainak éghajlatát franciául, vagy Amerika felfedezését németül vagy spanyolul, akkor az már igazi kihívás. Más a tétje, más a megküzdés.

A két nyelven tanuló nem is mindig értelmezi úgy, hogy ő nyelvet tanul,

hanem úgy, hogy az éghajlatot vagy a történelmet tanulja. Ugyanakkor még véletlenül sem szeretném lebecsüli a tantárgyi nyelvtanítás jelentőségét. A tanárképzésben azt tanulják meg a hallgatók, mitől lesznek olyan jó tanárok, mint amilyen nekik volt, vagy mitől lehetnek még jobbak. Pedagógiai, pszichológiai, nyelvészeti szaktudás kell ahhoz, hogy adott nyelvórai keretek között a pedagógusok jól tervezzék meg az órát, változatos módszereket, munkaformákat alkalmazzanak, izgalmas tartalmat használjanak és jól értékeljenek. S persze legyenek nyitottak és támogatók, kínáljanak gazdag tanórán, iskolán kívüli nyelvi lehetőségeket, valamint ösztönözzék ezek kihasználását. Ezzel csodákat lehet elérni. 

Említette, hogy nem feltétlenül iskolában vagy gimnáziumban kell elkezdeni egy nyelvet tanulni. Óvodás, illetve kisgyermek korban milyen módszerek vannak arra, hogy a gyerek nyelvkészségét fejlesszük?
Ez életkortól függ. Olyan szakpedagógusok kellenek, akik tudják, hogy mit jelent óvodában az idegen nyelv. Ott a természetes nyelvi környezetnek van nagy szerepe. Ilyenek például azok a nemzetközi óvodák, ahol minden óvónő angolul vagy németül beszél. Úgy tudom, hogy mindig van magyar anyanyelvű pedagógus is, hogy ha a gyerek elakad valamiben, akkor ki tudja segíteni. Ami a magyar óvodákat illeti, ott is van, ahol szerveznek idegen nyelvű foglalkozásokat, ahol mondókákat, verseket, éneket tanulnak a gyerekek. Ez inkább a nyelv ízlelgetése. A lényeg, hogy arra szocializálódik a gyermek, az lesz természetes számára, hogy valaki idegen nyelven szól hozzá. Az megalapozhatja, hogy ne legyen teljesen idegen számára egy másik nyelv, amikor általános iskolában találkozik vele. De ez nem feltétlenül szükséges. Nagy csodát ne várjunk, hiszen a gyerek mégiscsak óvodás.

Érdemes-e nagyon korán elkezdeni a nyelvtanítást?
A kutatók azt mondják, hogy azért érdemes, mert jól hat a kognitív fejlődésre. Ugyanis amikor a gyerek idegen nyelvű szituációba kerül, amikor valamit kevésbé ért, elkezdi keresni, mi miért történik, mi lehet a magyarázata. Ezek a keresgélési folyamatok segítik azt, hogy általában a különböző szövegértési, problémamegoldó, illetve a világra vonatkozó megértési képességei fejlődjenek.

Az MTA-doktori műve a „Kétnyelvű oktatás Magyarországon” címet viseli.  
Kétnyelvű oktatás és nyelvpedagógia témában évtizedek óta vannak doktoranduszaim, a Neveléstudományi Doktori Iskolában pedig programot vezetek. Életkoromból fakadóan egész generációk kerültek ki ebből a műhelyből. Személyes jelentősége az életutamat tekintve az, hogy ez egy hosszabb, több évtizedes kutatási-fejlesztési időszaknak egy olyan általam vágyott lezárása, amelyet már régóta szerettem volna meglépni. De fontos számomra, hogy ezen a témán kívül is végeztem és végezzek fejlesztést, kutatást. Az évek során, ilyen volt például a metaforakutatás, az akciókutatás, a narratív elemzések – vagyis azok érdekeltek leginkább, ahol a nyelv van a középpontban.

Melyek most a közvetlen személyes tervei a védés után?

Először is pihenni szeretnék. Egy nagydoktori védés sokat kivesz az emberből. A közelebbi terveim között szerepel egy, a magyarországi kétnyelvű oktatás trendjeit bemutató nemzetközi publikáció, amelyet több nyelvkutatóval közösen szeretnénk megjelentetni. Szeretek kutatni, kollaborációban – akár más tudományokkal is – további kutatásokat is tervezek. A PPK-n most több új téma is inspirál.

Forrás: PPK