Nyitottság és szenzitivitás
Az Ön által az ELTE-n összefogott EFOP 3.1.2. egy óriási projekt, amelynek célja a végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkentése. Mekkora gondot jelent ma ez Magyarországon?
Az EFOP 3.1.2 az Európai Unió által támogatott, az EU 2020 stratégia keretein belül több egyetem közreműködésében megvalósuló projekt. Fő célja, hogy 10% alá csökkentsük a végzettség nélküli iskolaelhagyást. Magyarországon ez a szám jelenleg magasabb, bár sokszor nehéz pontos adatokhoz jutni. A végzettség nélküli iskolaelhagyás nem csak az oktatási rendszer kérdésköre. Természetesen van benne része, de valójában nagyon összetett, főként gazdasági és társadalompolitikai jelenségről van szó. Lehet tudni, hogy melyek azok a rétegek, amelyek körében sokszor már az iskola megkezdésének pillanatában megjósolható a kudarcokkal teli karrier. A végzettség nélküli iskolaelhagyás Európa-szerte jellemző, persze eltérő százalékokban, de egy valamiben Magyarország vezet az EU-n belül. Ez nem más, minthogy milyen mértékben és milyen korán dőlnek el tanulói sorsok, amik mögött általában szociokulturális és szocioökonómiai okok állnak. Az a köznevelési rendszer, amelyik képes az egyéni tanulási utakat figyelembe venni és támogatni, már sokat segít az esélytelenek felzárkózásában.
Hogyan segít ez a program elérni a kívánt tíz százalékot?
Olyan prevenciós programot dolgoztunk ki, amely a pedagógusok továbbképzésében gondolkodik. Megpróbáljuk nyitottabbá és szenzitívebbé tenni a tanárokat, valamint felkészítjük őket arra, hogy mi is a teendő, ha ilyen helyzettel találják szemben magukat. Magyarországon hozzávetőlegesen harmincezer pedagógust érint a projekt, ezen belül pedig csak
az ELTE közel tízezer pedagógussal foglalkozik, idén már mintegy kétezer pedagógust képeztünk.
Karunk számára kiemelkedő jelentőségű az, hogy az EFOP 3.1.2-ben az ELTE a legnagyobb képzőhely: nemcsak Budapest, hanem Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém megye tanárai is a mi képzéseinken vesznek részt.
A projekt lezárásakor mit tekintene sikernek?
Szeretnénk minél több tanárt megszólítani és bevonni a továbbképzésbe. A remélt célunk a tízezer-ötszáz pedagógus, nagyon fontos lenne, hogy egy-egy iskola tanárainak 80%-át bevonjuk a projektbe. A másik nagy siker természetesen az lenne, ha azt látnánk, hogy az iskolák és a kollégák használják, továbbfejlesztik, beépítik a tanultakat a mindennapjaikba, elkezdenek másként gondolkodni a tanulási kudarcokról.
Ha egy tehetséges, 14-15 éves gyerek kiesik az oktatásból, meg lehet állapítani, hogy kié a felelősség?
Az önszabályozó tanulásban hiszek, tehát a gyerekeknek is megvan a maguk felelőssége a saját tanulásukban, de semmiképpen sem oldja meg a problémát, ha olyan elhárító mechanizmusokat használunk, minthogy "a gyerek lusta”. Valami történt azzal a gyerekkel, hogy olyanná vált, amilyenné. A problémák hátterében legtöbbször szocioökonomiai és szociokulturális folyamatok állnak. Ezek alapegysége a család, ahol megjelenik a szegénység vagy az iskolázatlanság, mindez azonban nem csökkenti, hanem éppen erősíti a köznevelési rendszer felelősségét.
Egyik előadásában arról beszélt, hogy ebben a században az egyik legnagyobb veszély az, ha valaki nem tanul meg tanulni. Milyen tanácsot lehet adni azoknak, akik ilyen gondokkal küzdenek?
A tanulás képesség, amely tanulható. Léteznek fontos érzelmi és motivációs összetevői, amelyek elsőként a család közvetítése által formálódnak, viszont a tanulási képesség terén a köznevelési rendszer tudja a legnagyobb segítséget adni, külön kiemelve az első éveket. Ebben a szenzitív időszakban kell elsajátítani és megszeretni a tanulni tudást. Ez azért is különösen fontos, mert akik ezt nem tanulják meg, azok a felső tagozat szaktantárgyi struktúrájában teljesen elvéreznek. A tanulás tanításának a jelenlegi tanári kompetencia-listában nincs kiemelt helye. Az egyik legnagyobb veszély a XXI. században az lehet, hogy egyre kevesebben sajátítják el a tanulás képességét. Az ELTE ebben is valami különlegeset nyújt, ugyanis talán
az országban egyedülálló módon nagy hangsúlyt fektetünk az adaptivitásra és az egyéni tanulási utak támogatására.
Remélem, hogy a nálunk végzett pedagógusok ezáltal is kapnak egy kis pluszt.
Ön már másfél évtizede, a kezdetektől oktat a Pedagógiai és Pszichológiai Karon. Mit gondol, miért érdemes neveléstudománnyal foglalkozni? Mi okozza a legnagyobb örömet a munkájában?
A neveléstudomány azért csodálatos diszciplína, mert a segítségével megérthetjük az egyik legfontosabb intézményrendszert, az iskolát, és hozzájárulhatunk a magunk eszközeivel, hogy a következő generáció jobb esélyekkel induljon az életben. Egyrészt ez okoz örömet, ám oktatóként az egyik legnagyobb élmény a tudományos utánpótlással és a hallgatóimmal való közös munka egy inspiráló, azonos értékeket valló szakmai közösségben. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen mind érzelmileg, mind pedig szakmailag tapasztalom, látom a befektetett munka eredményét.
Egy előadásában arról beszélt, hogy Magyarország az európai innovációs rangsorban viszonylag hátul található. Mit gondol, a PPK hol áll az innováció tekintetében?
Büszke vagyok a karunkra, hiszen az innovációs kutatás egyik legkiemelkedőbb szakmai csoportja a PPK-n működik, Halász Gábor professzor vezetésével. Munkásságuk hazai és nemzetközi körökben is elismert. Annak ellenére, hogy a PPK egy viszonylag kis kar, itt egy frissen gondolkodó, jövőbe tekintő közösség jött létre, ahol egyrészt a vezetés részéről is megvan a támogatás, másrészt a kollégákra is jellemző az innovációközpontúság.Tény, hogy
Magyarországon a neveléstudomány, a sporttudomány és a pszichológia területén is jelentős nagyhatalomnak számít a PPK.
Számos olyan specializációt és szakirányú továbbképzést hirdettünk az elmúlt években, amelyek egyedülállóak és innovatívan hatnak a kutatásokra is.
Az egyik kiemelt terület, amivel foglalkozik, illetve amiről könyve is jelent meg, a reflektív gondolkodás fejlesztése. Mit jelent pontosan ez a kifejezés, és hogyan jelenik meg a pedagógusképzésben?
A reflektív gondolkodást korábban alapvetően a problémamegoldó gondolkodáshoz kötöttük, ám mára új értelmezést nyert a fogalom. Ha nagyon egyszerűen akarnám meghatározni, akkor olyan folyamatosan működő, önmagunk tevékenységét elemző gondolkodás, amelynek az a célja, hogy fejlődjünk az élet legkülönbözőbb területein. Bármely emberi probléma megoldásakor találkozhatunk vele, például ha megpróbáljuk megérteni a történéseket egy adott szituációban. A pedagógusképzésben mindez úgy jelenik meg, hogy igyekszünk minden kurzusba reflektív elemeket beépíteni. A PPK-n kifejezetten reflektív tanárképzés folyik, amelyre büszkék vagyunk: egy nemzetközileg is kipróbált modellt adaptáltunk a képzési rendszerbe. Bátran állíthatom, hogy minden kurzusunk tartalmaz reflektív elemeket, ami a gyakorlati órákon még hangsúlyosabb, többek között a félév végi zárófeladatok miatt is, amelyek mindig igényelnek bizonyos fokú reflektivitást.
Ha már a pedagógusképzésnél tartunk, az elmúlt időszakban számos cikk jelent meg arról, hogy egyre nagyobb a tanárhiány az országban. Mit gondol, hogyan lehetne vonzóbbá tenni a fiatalok számára ezt a hivatást?
Minden pálya presztízsének vannak történelmi okai és a várható jövedelemhez köthető elemei. Bizonyos, hogy amíg nincs egzisztenciális biztonság, addig ez akadály lesz a pálya presztízsének növelésében.
Ezen kívül azonban fontosak a munka jellemzői is. Milyen és mekkora terheléssel jár egy munka, milyen lehetőségek vannak az előmenetelre? Kifejezetten jelentős tényező az autonómia. Azok a hivatások, amelyek biztosítják az autonómiát, mindig magasabb presztízsűek. Ma a pedagógusi pályán erősen problematikus a pedagógusi autonómia, ami egyáltalán nem független az intézmények autonómiájának sérülésétől. Talán kevéssé szoktuk hangsúlyozni, de fontos presztízselem egy pálya alkotó jellege is, amely mindig vonzó és megtartó szempont.
Tényleg kevesebben választják ma a pedagógusi pályát?
Nem, mi pont az ellenkezőjét látjuk. Az elmúlt években évente 5–600 hallgató nyert felvételt tanárképzésünkre, amelyről tudni kell, hogy az ország tanárképzésének több mint 10%-át szervezi és valósítja meg. Természetesen más kérdés, hogy végül mennyien maradnak a pályán. Erre vonatkozóan még nincsenek adataink, mivel az osztatlan tanárképzés fiatal rendszer, de azt elmondhatom, hogy a jelentkezők száma nem csökken.
Ezek szerint többen jelentkeznek tanárnak, mégis egyre kevesebben dolgoznak a szakmájukban. Milyen veszélyeket rejt a pályaelhagyás a jövőre nézve?
Talán nem is a pályaelhagyás a legnagyobb probléma, hanem inkább a pályaelöregedés. Ez a jelenség azonban nemcsak Magyarországon van jelen, több ország is küzd hasonló gondokkal. Sajnos az óra ketyeg, a visszaszámlálás elindult. A jelenlegi pedagógustársadalmat bemutató korfákat tanulmányozva azt láthatjuk, hogy
körülbelül tíz év múlva a pedagógusok fele elkezd kiáramlani a rendszerből, azaz nyugdíjba megy.
Ez hatalmas szám. Akkora, amekkorát az addig a rendszerbe belépők egészen biztos nem fognak tudni pótolni. Jelenleg ennek a jelenségnek a kezelése kell, hogy legyen az oktatást irányítók egyik legfontosabb feladata. Fel kell készülni erre a helyzetre, és muszáj valamilyen jogi, financiális megoldást találni, amellyel valamelyest enyhíteni lehet a kárt. Ha ez nem történik meg, akkor önmagában nemcsak a tanárok száma fog csökkenni, hanem a rendszer szakos ellátottsága is vészesen alacsony lesz.
Milyen tervei vannak a közeljövőre?
Az már most világosan látszik, hogy nem fogunk unatkozni! Természetesen kiemelt szerepet élvez az EFOP 3.1.2 projekt szakmai irányítása, emellett a Neveléstudományi Intézetben elnyertünk egy kutató kezdeményezésű NKFIH témapályázatot (volt OTKA) is, amely a pedagógusok szakmai fejlődéséhez kötődik. Ezeken túl pedig még egy, éppen mostanában befejeződő pedagóguskutatás szakmai kötetének összeállításán is dolgozunk; tehát a következő pár év kutatási lehetőségei már most jól láthatók.
Forrás: ELTE PPK