Nyolc ELTE-s az MTA Prémium Posztdoktori Kutatói Programjában

2016.07.01.
Nyolc ELTE-s az MTA Prémium Posztdoktori Kutatói Programjában
Huszonöt magyar és külföldi fiatal posztdoktor kapcsolódhat be három éven át a legeredményesebb hazai tudományos műhelyek munkájába a Magyar Tudományos Akadémia új, először idén tavasszal meghirdetett Prémium Posztdoktori Kutatói Programjának keretében. Egyetemünk nyolc oktató-kutatója vesz részt a programban, ezzel intézményünk lett a legeredményesebb.

A Prémium Posztdoktori Kutatói Programra 127 pályázat érkezett. Közülük 25-en nyerték el az MTA támogatását, amely 2016 szeptemberétől kutatási terveik megvalósítására, valamint más kiválósági programokra (Lendület, ERC) való felkészülésre nyújt számukra lehetőséget. A kiszámíthatóságot és stabilitást jelentő program egyúttal hozzájárul a fiatal kutatógeneráció mobilitásának erősítéséhez is. Lehetővé teszi külföldi kutatók hazai kutatásokba való bevonását és külföldről hazatérő fiatal kutatók bekapcsolódását a legkiválóbb hazai kutatóhelyek munkájába.

A nyertes posztdoktor kutatók havi bruttó 500 000 forint támogatást kapnak 2016. szeptember 1-jétől 36 hónapig. Ezenkívül kutatási tervük megvalósítása érdekében évi maximum bruttó 2,4 millió forint értékben további támogatást is igényelhettek, amelyet a kutatáshoz szükséges tárgyi eszközökre, a kutatás közvetlen dologi költségeire, konferencia-részvételre, utazási és lakhatási költségekre használhatnak fel.

Az ELTE-s nyertesek:

  • Faragó Tamás (biológia): A kutyák szeparációs szorongásának etológiai, akusztikai és genetikai vizsgálata
  • Forgács Bálint (pszichológia): A csecsemőkori nyelvértés társas kontextusa: Elektrofiziológiai vizsgálódások a szemantikai feldolgozás és a tudatelmélet határterületén
  • Kövesdi Dorottya (biológia): A marginális zóna B sejtek szabályozó szerepe kollagén-indukált arthritiszben
  • Mátyus Edit (kémia): Molekuláris kvantumdinamika
  • Mészáros Szabolcs (csillagászat): Galaktikus archeológia: a Tejútrendszer története a nagy égboltfelmérő programok korában
  • Takáts Szabolcs (biológia): Rab18: kapcsolat az autofagoszóma-képződés és a lipidanyagcsere között
  • Tolnai Gergely László (kémia): [1.1.1]Biciklopentán-vázas reagensek szintézise és alkalmazása
  • Torma Csaba Zsolt (meteorológia): A Kárpátok domborzatának éghajlatváltozásban betöltött szerepének részletes vizsgálata a legkorszerűbb regionális klímamodellek segítségével a Kárpát-medence térségére

Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontból négyen, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről és a Semmelweis Egyetemről hárman–hárman részesülnek a támogatásban.  

A Prémium Posztdoktori Kutatói Programra olyan 40 évesnél fiatalabb kutatók pályázatát várta a Magyar Tudományos Akadémia, akik szakterületük legelismertebb külföldi vagy hazai egyetemeinek valamelyikén szerzett tudományos fokozattal (PhD vagy DLA) rendelkeznek, önálló, nemzetközi szinten is jelentős eredményeket értek el, és kimagasló színvonalú kutatási programot állítottak össze. A Prémium Posztdoktori Kutatói Programra benyújtott pályázatokat két szakaszban értékelték. Először két-két, a szűkebb szakterülethez értő hazai, illetve külföldi szakértő készített anonim bírálatot. A második szakaszban az MTA elnöke által felkért nyilvános értékelő zsűri – az anonim bírálatok értékeléseit figyelembe véve – három tudományterületi szekcióban egyenként értékelte a pályázatokat, és javaslatot tett a támogatandó pályázatokra és azok sorrendjére. A javaslatokat ezután az Akadémiai Kutatóintézetek Tanácsa (AKT) tárgyalta meg, majd véglegesítette az eredményt. A végső döntést pedig ez alapján az MTA elnöke hozta meg.

Forrás: MTA