Országos hálózatot épít az ELTE Origó Nyelvi Centrum
Ezzel a gimnázium lett az első tagja annak a hálózatnak, amely az ELTE ONYC reményei szerint jelentősen hozzájárul majd a hazai nyelvoktatás fejlesztéséhez. A megállapodást Antoni Györgyi, az ELTE ONYC ügyvezető igazgatója, Gulyás Zoltán, a Kossuth Lajos Gimnázium igazgatója és Fodor Gábor a ceglédi Tankerületi Központ igazgatója írta alá.
A középiskolásoknak és nyelvtanáraiknak nagy kihívást jelent, hogy 2020-ban már csak B2-es nyelvvizsga-bizonyítvánnyal lehet bekerülni a felsőoktatásba. Az ELTE ONYC azzal szeretne segítséget nyújtani partnerintézményeinek, hogy a nyelvtanáraik számára workshopokat, továbbképzéseket szervez, különös tekintettel a Közös Európai Referencia Keret (KER) szintekkel kapcsolatos ismereteire, az Origó vizsga követelményrendszerére, az értékelési szempontokra. A vizsgázók számára rendszeresen indul majd vizsgarutinképzés annak érdekben, hogy még a vizsgák előtt hasznos információkhoz jussanak, rendszeresen szerveznek majd próbavizsgákat is. Az elképzelés szerint az ONYC vizsgahelyei működnek majd közre a képzésekben.
A Ceglédi Városi Televízió híradója november 13-i adásában külön is beszámolt a megállapodásról.