Országos kvízjátékot hirdetett az ELTE Biológiai Intézete
Az ELTE Biológiai Intézetének munkatársai a társadalmi felelősségvállalás jegyében kiállnak a modern biológiai módszerek alkalmazásával fejlesztett oltóanyagok felhasználása mellett. Ennek keretében a hiteles tájékoztatást is segítő országos kvízjátékot hirdettek „Legyél Te is hírvivő!” címmel. A négy kérdőív azért készült, hogy bárki tesztelhesse, milyen információkat szűrt le a koronavírus körüli médiazajban.
Február elején nyereményjáték keretében indították útjára a kérdőíveket. Az ország különböző pontjairól érkeztek kitöltések, több mint 400-an vettek részt a játékban. A nyertesek végül budapesti, orosházi és tatabányai iskolákból kerültek ki. A visszajelzések szerint
a tesztek kitöltése adott annyi plusz információt, hogy eloszlassa az oltások körüli tévhiteket.
Ezért a verseny kitalálói úgy döntöttek, továbbra is elérhetővé teszik a kérdőíveket. A kitöltést ajánlják mindenkinek, aki tesztelné tudását. A kitöltést követően a jó és rossz válaszok mellé magyarázatot is adnak. A kérdőíveket az ELTE TTK kutatói állították össze, a kérdésekhez felhasználták a koronavírus kisokos gyűjtését.
1. témakör: Vírusok - egy evolúciós kihívás
2. témakör: Védőoltás - Hogyan segítsük a szervezet természetes védelmi képességeit?
3. témakör: Társadalmi kihívások: Veszélyek és megoldások
4. témakör: Legyél Te is hírvivő! Te is tehetsz a járvány ellen!
Forrás: ELTE TTK / Biológiai Intézet