Összefogás az ELTE-s identitás erősítéséért
A cél, hogy az egyetemi polgárok minél több helyen találkozhassanak az ELTE és sportklubjának termékeivel, ruházatával, ezáltal is erősítve az ELTE-s identitást a hallgatók, dolgozók és sportolók körében. Egyes ezentúl a beac.hu és az elteshop.hu webshopjában és boltjában is megvásárolhatók lesznek. Emellett a két szervezet egymás rendezvényeit is kölcsönösen segíti, népszerűsíti, azok szervezésében kampányszerűen együttműködnek.
Simon Gábor, a BEAC igazgatója szerint „fontos, hogy az egyetemi szervezetek megtalálják az együttműködési lehetőségeket, ezért a BEAC részéről nagyon örülünk az ELTE Shoppal közös projektnek. Szeretnénk közel vinni a BEAC-ot minden egyetemi polgárhoz, hogy élettel teli, sportolói közösséget alkossunk az egyetemen belül. A BEAC sportruházatai a sportolásra hívják fel a figyelmet, és immáron az Egyetem téren is elérhetőek lesznek mindenkinek!”
Varga György, az ELTE Szolgáltató Kft. ügyvezetője szerint „az egyetemi belső szinergiák feltérképezése és erősítése rendkívül fontos, a kölcsönös segítség és népszerűsítés mindenki érdeke. Az ELTE Shop az egyik meghatározó pillére cégünk szolgáltatási portfóliójának, melyet folyamatosan fejlesztünk a hallgatói és oktatói igényeknek megfelelően, elképzeléseink szerint hamarosan új helyszíneken is lehet majd ELTE-s termékeket, ajándékokat vásárolni. Nem kérdés, hogy az ELTE-s életérzést, identitást a legjobban a shop termékein keresztül lehet kifejezni a külvilág felé, szeretnénk, ha hallgatóink büszkék lennének arra, hogy itt tanulhatnak/sportolhatnak. Jó lenne, ha logózott ruházati termékeinket minden nap viselnék, ezért különösen nagy figyelmet fordítunk a minőségre.”
Forrás: BEAC