Összehasonlító közigazgatási jogi kutatás

2018.08.02.
Összehasonlító közigazgatási jogi kutatás
Szlovéniában jártak az ELTE ÁJK Közigazgatási Jogi TDK tagjai: A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés című projekt keretében Hodošon, Bledben és Mariborban vizsgálták a helyi önkormányzatok fakultatív feladatellátását.

A KÖFOP-2.1.2-VEKOP-16-2016-00001 számon futó közszolgálat-fejlesztési projekt egyik alprojektjének keretében, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Karának Önkormányzati Kutatóintézetével együttműködésben, az ELTE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszéke Nagy Marianna tanszékvezető egyetemi tanár vezetésével vizsgálatokat folytat a helyi önkormányzatok fakultatív feladatellátásának körében.

A vizsgálat – a jogtudományi és összehasonlító jogi elemzések mellett – egy pilot kutatás keretében empirikus részt is magában foglal, amelynek során a résztvevők egy nagyvárosi, egy kisvárosi és egy községi önkormányzatnál végeznek a gyakorlatban fakultatív feladatellátást. Az empirikus kutatásban és az eredmények feldolgozásában a Közigazgatási Jogi Tanszék mellett működő tudományos diákkör hallgatói Hoffman István hab. egyetemi docens szakmai támogatásával dolgoznak.

Az empirikus kutatás középpontjában magyar és szlovén települési önkormányzatok fakultatív feladatellátásnak komparatív elemzése áll, ehhez országonként három-három, eltérő méretű települést választottak: az észak-magyarországi Kesznyéten község, a Balaton déli partszakaszán elterülő Balatonlelle városa és Budapest XIV. kerületnek szlovén párjai Hodoš község, Bled és Maribor.

A tavaszi szemeszter során a TDK tagjai a magyarországi települések önkormányzatainak vezetőivel és tisztségviselőivel készítettek interjúkat. A szlovéniai látogatásra 2018. július 14. és 18. között került sor, először Bled községben jártak, majd Maribor települési önkormányzatát keresték fel, ahol a polgármester egyik főtanácsadója és az egyes szakigazgatási szerveket vezető igazgatók – az önkormányzat professzionális szakterületi vezetői – válaszoltak kérdéseikre. Az utazást Őrihodos (Hodoš) község polgármesteri hivatalának látogatása zárta.

A hallgatók ezt követően elemzik, majd összevetik a vizsgált településekre jellemző fakultatív feladatellátási rendszer elméleti és gyakorlati összetevőit, majd eredményeiket hazai és nemzetközi folyóiratokban publikálják.

Forrás: ELTE ÁJK