Összehozta a feltörekvő zenészeket az első TreForte

2024.07.08.
Összehozta a feltörekvő zenészeket az első TreForte
Az ELTE Művészetközvetítői és Zenei Intézet művészeti instruktor mesterképzésében részt vevő hallgatók első alkalommal rendeztek amatőr zenei találkozót.

A TreForte legfőbb célkitűzése az volt, hogy lehetőséget adjon feltörekvő zenekaroknak és zenészeknek a bemutatkozásra, illetve segítséget nyújtson nekik jövőbeli koncertek szervezésében, hiszen az első lépések mindig a legnehezebbek. A szervezők létrehoztak egy folyamatosan frissülő és élő adatbázist is, amelyben olyan helyszínek regisztrációját várják, amelyek szívesen fogadnának élőzenei produkciókat. A honlap nyitva áll az előadók előtt is, így nyújtva segítséget koncertezési lehetőségek keresésében.

A délután hangulatos beszélgetéssel és közös gondolkodással indult, ami a Belépő a zeneiparba címet viselte. Rákosi Dániel, az A38 programszervezője, Szolnoki Balázs, az O2S zenekar frontembere és Lucza Betti művészeti instruktor szakos hallgató keresték a válaszokat a siker titkára.

Ezt követően hét kiváló feltörekvő zenész és zenekar mutatkozhatott be a közönség előtt fél-félórás koncertekkel (Hazai Virág, Late Beggars, Bokros Trió, HéBa, Sun Syndrome, Astorias és az estet záró Arcosok Klubja), illetve a program további részére a Fodors Dj formáció biztosította a hangulatot. A koncertekre körülbelül 180-200 fő látogatott el, akik komolyzenét, jazzt, popot és undergroundot is hallgathattak.

A rendezvény fontos célkitűzése volt az is, hogy már aznap élő kapcsolat épüljön ki a közönség, a zenekarok és helyszínek között. A közönség táblákra írhatta élményeit, kedvenc zenekarait. A koncertek alatt két zenekar már sikeres megállapodást kötött két különböző koncerthelyszínnel az őszi szezonra.

„A TreFortét rengeteg előzetes szervezés előzte meg, de mindenképp szeretnénk köszönetet mondani a hangért Pap Sanyinak, a fényért és szakmai tanácsokért Urbán Ernőnek, a Hangosfényes Kft-nek a gyönyörű színpadunkért, a PakBiz-nek, az ELTE Online fotósainak, a Könyvtár Klubnak, az NKA-nak, a fellépőknek és végül pedig tanárainknak szeretnénk megköszönni a bizalmat! Reméljük, hogy a TreForte évről évre visszatérhet, hiszen küldetése és célja örök. Reméljük, hogy valami elkezdődött!” – összegeztek a szervezők, Biró Dorottya, Domokos Renáta, Hetyei Csenge, Hullé Panka Réka, Kovács Réka, Lévay Csenge, Lucza Bernadett, Mihályi Nóra , Nagy Tibor, Szelényi Nóra, Vörösvári Bianka.

Forrás: ELTE BTK
További képek az ELTE Online Facebook-oldalán