"Papírmentes" Erasmus-mobilitás
A 14 tagból álló konzorcium (egyetemek, IT cégek, nemzeti irodák) célja olyan digitális összekötőhálózat létrehozása, amelynek segítségével az Erasmus+ mobilitásban résztvevő hallgatók (és később munkatársak) jelentkezése, adminisztrációja és koordinációja egy egységes online felületen történik: a mobilitással kapcsolatos információkat és változásukat így valós időben látja a küldő és a fogadó egyetem, valamint a résztvevő is. A tanácskozást Vanessa Debiais-Sainton, az EACEA Felsőoktatásért felelős egységének vezetője nyitotta meg, és több mint 350 Erasmus+ koordinátor, nemzetközi igazgató és más európai felsőoktatási vezető vett részt.
Hamar Imre, az ELTE nemzetközi kapcsolatokért felelős rektorhelyettese az első panelbeszélgetésben hangsúlyozta, hogy a fejlesztés rendkívül fontos az Erasmus+ projekt minőségi megvalósításához, egységes bevezetése elengedhetetlen a program sikeréhez. A rektorhelyettes Kínát hozta fel jó példaként: a kelet-ázsiai országban már bevezettek hasonló rendszereket, és ezek nagyban segítik a nemzetközi programok koordinációját: az adminisztratív terhek csökkentek, több idő és energia marad a projektek minőségi fejlesztésére.
Hamar Imre hangsúlyozta: a hétköznapokhoz képest a felsőoktatásban meglehetősen nagy a lemaradás a digitális eszközök és applikációk használatában. Az ELTE elkötelezett az EWP projekt mellett és támogatja a fejlesztést mind a saját egyetemén, mind az EU-ban. Csatlakozva a Genti Egyetem rektorhelyetteséhez, felhívta a figyelmet a munkatársak képzésének fontosságára az új rendszerek használata kapcsán, és szólt a megnövekedett hallgatói mobilitás és a demográfiai problémák esetleges összefüggéseiről is. A résztvevő egyetemi vezetők valamennyien egyetértettek abban, hogy a digitalizáció elkerülhetetlen az egyetemi adminisztráció csökkentése és a hallgatócentrikus szolgáltatásfejlesztések kialakításának érdekében.
A panelbeszélgetésben Hamar Imre mellett részt vett Ariadni Stogiannidou, az Aristotle University Thessaloniki rektorhelyettese, Guido Van Huylenbroeck, a Genti Egyetem rektorhelyettese valamint João Pinto, az Erasmus Student Network elnöke.
Az EWP projekt céljai:
-
megszüntetni a papíralapú adminisztrációt az Erasmus programban, helyette az adatokat digitalizálni és elérhetővé tenni az érdekelt feleknek;
-
csökkenteni az Erasmus+ program koordinációjával kapcsolatos adminisztrációs munkamennyiséget mind a koordinátorok, mind a résztvevő hallgatók (és később oktatók) részére;
-
mindenki számára ingyenes és elérhető infrakstruktúrát építeni;
-
ésszerűsíteni a technikai megoldásokat a hallgatói mobilitás területén, a már meglévő megoldásokat racionalizálni, harmonizálni és összekötni.