Patay Pál (1914–2020)

2020.10.06.
Patay Pál (1914–2020)
Életének 106. évében elhunyt az ELTE első zafírdiplomás öregdiákja, a Magyar Nemzeti Múzeum nyugalmazott régész-főmuzeológusa.

Szakterülete elsősorban az őskor kutatása volt, de pályája során a régészet és ipartörténet szinte minden korszakának megismerését gazdagította. Számtalan ásatás és leletfeldolgozás kötődik a nevéhez. Néhány a legfontosabbak közül: Korlát (őskőkori és újkőkori kőeszköz-készítő műhelytelep), Fényeslitke (rézkori temető); Tiszavalk-Kenderföld (rézkori telep és temető); Tiszavalk-Tetes (rézkori telep és temető); Tiszalúc-Sarkad (rézkori telep). Poroszló-Aponhát (újkőkori és bronzkori telep); Mátraszőlős (késő vaskori kelta temető); Alsótelekes (kora vaskori szkíta temető).

Az ásatásokon kívül kiemelkedő a szarmata kori Csörsz-árok (Ördög-árok) nyomvonalának azonosításában és térképezésében végzett terepmunkája és a magyarországi történeti értékű harangok összegyűjtése, tudományos dokumentálása tárgyában végzett kutatásai.

Patay Pál 1914 decemberében született Budapesten. 1932-ben érettségizett a Lónyai utcai Református Gimnáziumban, majd 1935-ben a debreceni Magyar Királyi Mezőgazdasági Akadémián mezőgazdász oklevelet szerzett. Az ELTE-n (akkori nevén még Pázmány Péter Tudományegyetem) 1939-ben doktorált ősrégészetből. Tíz éven át tanársegéd volt az Ősrégészeti Tanszéken, közben – mint tartalékos tüzérhadnagy – rövid frontszolgálat után 1945-től 1947-ig orosz hadifogságban volt. 1950 májusától a balassagyarmati Palóc Múzeumban dolgozott, 1957–58 között a Magyar Nemzeti Múzeum régész muzeológusa volt, később innen is vonult nyugdíjba a múzeum adattárának helyettes osztályvezetőjeként. Patay Pál az ELTE első zafírdiplomás öregdiákja volt, díszoklevelét 2020. márciusában vehette át az egyetem Szenátusától.

Patay Pált a Magyar Nemzeti Múzeum saját halottjának tekinti.

Forrás: ELTE / Magyar Nemzeti Múzeum