PMA gyakornoki program
A Polgári Magyarországért Alapítvány kiírására olyan egyetemi hallgatók jelentkezhetnek, akik valamely felsőoktatási intézményben legalább két lezárt félévvel rendelkeznek, a 2019/2020-as tanév tavaszi félévében legalább 3,5-ös tanulmányi átlagot értek el, tájékozottak a hazai közéletben, legalább középfokon beszélnek angolul vagy németül és gyakorlott számítógép-használók.
A programban részt vevő hallgatók a gyakorlatban is megismerhetik az alapítvány napi működését és tevékenységeit (rendezvények, képzések, sajtókommunikáció, nemzetközi és civil kapcsolatok, tudományos ismeretterjesztés, politikai elemzés).
A program 3 hónapig tart és körülbelül heti 10 óra személyes jelenlétet igényel, az ösztöndíj nettó 50 ezer forint havonta. A pályázatokat a 2020/2021-es tanévre legkésőbb 2020. szeptember 10-ig kell benyújtani.