Programozás az iskolákban
A BBC micro:bit egy kisméretű, programozható mikroszámítógép, beépített szenzorokkal, LED-mátrix kijelzővel, be- és kimeneti csatlakozókkal, bluetooth technológiával, amelyet az oktatás számos területén fel lehet használni. Az ELTE Informatikai Karán működő T@T Labor 2017. októberében 20 micro:bit megvásárlásával elindított egy kezdeményezést „micro:bit botorkálás” néven, amely lehetővé teszi, hogy az ország bármely iskolájában ingyenesen kipróbálhassák az eszközt. Az iskolák a T@T Labor honlapján jelentkezhetnek a programba, és ha rájuk kerül a sor, 2–3 hétig díjmentesen használhatják Robit és Borit, a két kis számítógépet, majd postázniuk kell a csomagot a következő iskolába. Az őszi indulás óta 12 iskolában járt a két csomag, amelyekkel a tanárkollégák izgalmas szakköröket, tanórákat tartottak.
A kezdeményezéshez most a számítógép processzorát kifejlesztő ARM Hungary is csatlakozott, így hamarosan nem 20, hanem több mint 200 ilyen eszköz járhat körbe az országban. Az Arm Hungary társadalmi felelősségvállalás keretében nagy hangsúlyt fektet a felnövekvő generáció oktatására, technológiai cégként fontosnak tartja, hogy a diákok mind szélesebb körben megismerkedjenek a jövő technológiáival és a mögöttük rejlő tudományos és gyakorlati alapokkal. A micro:biteket világszerte sikerrel használják az oktatásban; kreatív, interaktív módon viszik közelebb a gyerekhez a digitális világot és a programozást.
A program kiterjesztését 2018. március 9-én jelentik be a szélesebb közönség számára. Ezen a napon az ELTE Informatika Karán Yvonne Walker, az Egyesült Királyság elismert oktatási szakértője tart az Egyesült Királyság budapesti nagykövetségének támogatásával műhelyfoglalkozásokat hazai tanárok és tanárjelöltek számára.