QS-rangsor: öt területen vezet az ELTE

A QS World University Rankings by Subject öt nagyobb tudományterületen belül összesen 48 tudományágban listázza a világ legjobb egyetemeit. Négy fő forrás alapján rangsorolják az intézményeket, ezek közül az első kettő a QS saját felmérése, amelyekben egy intézmény adott tématerületének hírnevét, elismertségét vizsgálják a világ kutatóinak és munkaadóinak körében. Harmadikként az egyes tudományos publikációk idézettségi indexét mérik, a negyedik mutató pedig az úgynevezett Hirsch-index, amelyet 2013-ban vettek fel a mérési indikátorok közé. A QS a négy indikátort súlyozottan veszi figyelembe az rangsorolásnál.
A 2019-es szakterületi rangsor felállítása során 83 ezer kutató és 42 ezer munkaadó véleményét vették figyelembe. Mind a kutatóknak, mind a munkaadóknak 10 hazai és 30 nemzetközi intézményt kellett megnevezniük, amelyeket az adott szakterületen kiemelkedőnek tartanak, a felmérésben a kutatók saját intézményüket természetesen nem jelölhették meg.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem idén öt területen (régészet, nyelvészet, matematika, fizika és csillagászat, valamint természettudományok) is első helyre került a magyar egyetemek között. Régészetben és nyelvészetben az ELTE a 151–200. helyen végzett a világranglistán, csakúgy, mint 2018-ban. A matematikai képzések kategóriában egyetemünk a tavalyi eredményhez hasonlóan idén is a 251–300. kategóriába került, míg a természettudományos képzések területén minimális visszaesés volt tapasztalható (a tavalyi 291. helyről a 340-re). A fizikai és csillagászati képzések egy kategóriát alkotnak, itt az ELTE megőrizte egy évvel korábbi (301–350.) helyezését.
A bölcsészettudományok-művészetek is egy kategóriának számítanak, itt az ELTE idén a 401–450-es csoportban végzett, ezzel a magyar egyetemek közül a CEU mögött a második helyen szerepel. Egyetemünk szintén a második a filozófiai képzések listáján Magyarországon, egyedül a CEU előzi meg, a világranglistán ez a tavalyihoz hasonlóan a 151–200. helyezést jelenti.
A teljes, tudományáganként szűrhető 2019-es ranglista ezen a honlapon érhető el.