Radnótis aranyérmek a Nemzetközi Biológia Diákolimpián

2019.07.22.
Radnótis aranyérmek a Nemzetközi Biológia Diákolimpián
A legjobbak közé kerültek az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákjai –Búzafalvi Dénes és Vizkeleti Péter – a középiskolások legrangosabb nemzetközi biológiaversenyén, amelyet idén Szegeden rendeztek. Magyarország a résztvevő 73 ország között a második legeredményesebb országnak bizonyult.

A versenyen a nemzetközi zsűri döntése alapján 31 arany-, 55 ezüst- és 87 bronzérmet, továbbá 30 dicséretet osztottak ki. Az abszolút első és második helyet kínai, míg a harmadikat egy amerikai versenyző szerezte meg. A tudományos megmérettetésen 73 ország 285 középiskolás diákja indult.

Az elméleti feladatok mellett ebben az évben újításként jelent meg a gyakorlati feladatok között a neurobiológia, az alternatív biológiai alapú energiaforrások témaköre, illetve a bioinformatika. Az egyik fordulóban két, egyenként háromórás tesztet írtak a résztvevők, egy másik napon pedig gyakorlati feladatokat oldottak meg több mint tíz órán keresztül. A feladatokat mindenki anyanyelvén kapta meg, a fordítás az egyeztetett angol szöveg alapján a versenynapokat megelőző éjszaka történt.

A magyar csapat másik két tagja, a Bonyhádi Evangélikus Gimnáziumból érkező Kozma Csaba és a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban idén érettségizett Hunyadi Marcell Dávid szintén aranyérmet kapott ezzel az eredménnyel a csapat a második helyet szerezte meg. Felkészítőjük Erős-Honti Zsolt (Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium) volt.

A következő versenyt Japán rendezi Nagaszakiban, 2020. július 3–11. között.

Az International Biology Olympiad (IBO) a legrangosabb nemzetközi biológiaverseny a világon. A megmérettetésen az országok négyfős, középiskolai jogviszonnyal rendelkező nappali tagozatos, húszévesnél fiatalabb diákokból álló csapatokkal indulhatnak. A csapat tagjai önállóan versenyeznek, azaz csak egyéni eredményt hirdetnek.

Forrás: HVG.hu
Kép forrása: vasarhely24