Rangsorokról pro és kontra
A tanácskozáson mintegy ötven szakértő vett részt, köztük a Bukaresti és a Belgrádi Egyetem rektora, illetve rektorhelyettese, a brüsszeli International Ranking Expert Group (IREG) elnökhelyettese és a londoni székhelyű QS rangsorkészítő szervezet vezető elemzője is.
A résztvevőket Dobos Gábor, a társszervező Tempus Közalapítvány „Study in Hungary” programigazgatója köszöntötte, utalva a kormányzat azon céljára, hogy a jelenlegi 20 ezer helyett a közeljövőben már 40 ezer külföldi hallgató tanuljon magyar felsőoktatási intézményekben. A külföldi állampolgárságú hallgatók növekvő aránya ugyanis már önmagában jelentős előrelépést jelenthet számos rangsorban. Az őt követő Fábri György egyetemi docens bevezetőjében azt a módszertani problémát vetette fel, hogy a különböző nemzetközi rangsorok között csak az első 10 helyezett esetében láthatunk viszonylagos koherenciát, a kevésbé ismert intézmények pozíciója jelentős szórást mutat attól függően, hogy éppen melyik rangsort nézzük.
A szakmai tanácskozáson az előadók alapvetően három problémakört érintettek. A rangsorkészítés kívánatos jövőbeli fejlődésével kapcsolatban Waldemar Siwinski, az IREG elnökhelyettese elmondta, hogy a jelenlegi kétpólusú, elitista (abszolút globális rangsort felállító), illetve egalitáriánus (minden egyetemet adott indikátorok mentén összehasonlító) rangsorkészítési gyakorlat helyett szerencsésebb lenne a tudományterületi, regionális és ügyfélorientált rangsorkészítés alkalmazása.
A tudománymetria (scientometrics) mellett szüksége lenne az oktatás mérésére is (teachometrics), vélte Stéger Csilla, az Oktatási Hivatal felsőoktatási elnökhelyettese, ehhez azonban konszenzusra kellene jutni arról, hogy milyen is egy jó egyetemi oktató. De a hozzáadott értéket sem veszik figyelembe a jelenlegi rangsorok, tette hozzá, amit a magyar kormány a 2018-ban bevezetendő felsőoktatási kompetenciaméréssel szándékozik pótolni.
A rangsorok szempontrendszerének gyakorlatiasságával kapcsolatban is több észrevétel felmerült. Waldemar Siwinski meglátása szerint például a Hirsch-indexet a mérnök-, illetve az orvosképzésben nem kellene relevánsnak venni, helyette sokkal inkább a referenciaszemélyek véleményére kellene alapozni a helyezések felállítását.
Hasonlóképpen a regionális rangsorokat szerencsésebb lenne saját indikátorrendszer alapján felállítani, amely nem pusztán a globális rangsor egy kivonatolt változata. Új indikátorok bevezetése is indokolt lenne, mint például a társadalmi felelősségvállalás vagy az oktatás kiválóságának mérése.
Stéger Csilla munkaerőpiaci megfontolásokból bizonyos elemeknek azonban kevesebb jelentőséget tulajdonítana, szerinte például a BA/BSc- és PhD-hallgatók hasonló aránya nem feltétlenül pozitív jelenség.
A rangsorkészítés statisztikai hátterét magas szinten bemutató Soós Sándor, az MTA Könyvtár és Információs Központ osztályvezetője mindezekkel szemben úgy vélte, hogy az indikátorok önmagukban nem tehetőek felelőssé a nemkívánatos helyezésekért, merthogy azok számítása jelenleg is éppen eléggé összetett képletek segítségével zajlik.
A konferencia résztvevői a mennyiségi tényezőkre is kitértek. Az előadók prognózisa szerint nemcsak az egyetemek, hanem a globális, regionális és országos rangsorok száma is növekedni fog a jövőben. 2016 végén éppen 100 különböző típusú rangsort tartott nyilván az IREG világszerte (ebből 60 országos, 20 globális, 9 regionális, 3 tudományterületi és 8 egyéb jellegű), amelyek azonban így is csak a világ egyetemeinek töredékét vizsgálják és rangsorolják.
Cél, hogy a jelenlegi 400-800 intézményt listázni képes rangsorok jelentősen bővítsék kapacitásukat, és a Föld mintegy 20 ezer felsőoktatási intézményének legalább 10%-át rangsorolni tudják. Pillanatnyilag erre csak a török URAP rangsor képes a maga 2000 helyezésével.
Mircea Dimitru, a Bukaresti Egyetem rektora és Ivanka Popovic, a Belgrádi Egyetem rektorhelyettese egyaránt megjegyezte, hogy a rangsorkészítőkkel való együttműködésnek pszichológiai tényezői is vannak, melyeket az intézményi hiúság táplál. Kiemelték, hogy például a tudományos reputáció felméréshez szükséges kontaktlisták összeállításán keresztül fontos lenne a kutatókat és oktatókat is érdekeltté tenni a rangsorbeli helyezés javításában, hiszen az nem csak a rektor ügye, de az egész egyetemé. Érzékelhető volt a rangsorszkeptikusok és a pragmatikusabb hozzáállást képviselők közötti felfogásbeli különbség is. Utóbbiak és a rangsorok szerepét vitatók közül is többen gondolják úgy, hogy szükségszerű a rangsorkészítés folyamatában való aktív közreműködés – például az adatszolgáltatáson keresztül –, mert ez egy lehetőség arra, hogy az egyetem ismertsége és erőforrásai növekedjenek az egyre nagyobb nemzetközi versenyben.
Végezetül néhány megfontolandó javaslat is elhangzott a rangsorokban való előrelépésre: célszerű folyamatosan monitorozni a rangsorokat és különösen is azok indikátorait; érdemes stratégiát alkotni egy egyetemi belső egyeztetést követően; illetve fontos az intézmény láthatóságát javítani, például a publikációk mennyiségi és minőségi növekedésének elősegítésével, a nemzetközi kapcsolatok fejlesztésével vagy akár egy modern honlap kialakításával.
A szimpóziumon a rangsorok gyakorlati alkalmazhatósága is napirendre került. A résztvevők arra a következtetésre jutottak, hogy az alapképzésre koncentráló főiskolák és a klasszikus kutatóegyetemek értékelésére más-más rangsorok alkalmasak igazán.