Ranschburg Pál és a magyar gyógypedagógia

2019.12.10.
Ranschburg Pál és a magyar gyógypedagógia
A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében Nem halok meg egészen címmel nyílt kiállítás a Bárczi Gyógypedagógia-történeti Gyűjteményében.

A Bárczi Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézete és a Magyar Pszichológiai Társaság Gyógypedagógiai Pszichológiai Szekciója november 21-én Szisztematikus kutatások és evidencia-alapú gyakorlatok a humán fogyatékosságok és az atipikus fejlődés pszichológiájában címmel szervezett konferenciát a Magyar Tudomány Ünnepe és a Ranschburg Pál-emlékév alkalmából. A konferenciához kapcsolódó kiállítással Ranshcburg Pál (1870-1945) ideggyógyász-pszichológusnak állítanak emléket, aki kutatásaival jelentős mértékben járult hozzá a gyógypedagógia tudomány fejlődéséhez.

A kiállításon nagy méretű kivetítőn látható a Ranschburg Gyógypedagógiai-Pszichológiai Laboratóriumnak otthont adó Mosonyi utcai első kisegítő iskola épülete, az egyes plakátok hátterében pedig azt az előadótermet lehet látni, ahol a kor gyógypedagógus hallgatói Ranschburg híres kurzusait hallgathatták meg 1904-től. A tárlókban ehhez kapcsolódóan bepillantást nyerhetnek Ranschburg tantárgyainak általa írott szakirodalmaiba, így az 1908-ban kiadott, A gyermeki elme ép és rendellenes működése, egészségtana és védelme című művébe is. Ranschburg a gyógypedagógus alapképzésben végzett több évtizedes (1904–27) oktatói tevékenysége mellett A gyógypedagógiai szeminárium gyermekpsychológiai továbbképző tanfolyamán is meghirdetett egy előadássorozatot, ahol bemutatta kísérleteit és azok gyakorlati alkalmazását.

A legismertebb

kísérleti eszközei és vizsgálatai közül az emlékezetvizsgálatot mutatják be részletesen.

A Ranschburg által kifejlesztett mnemometer működő rekonstrukcióján az eredeti ingerkorongokról olvashatjuk le a megjegyzendő szavakat, számsorokat. Monitoron fut az emlékezetvizsgálatok eredményeként megszületett homogén gátlás törvényének leírása, amely ma Ranschburg-jelenségként ismert világszerte. Megismerkedhetünk a kor első nemzetközi gyógypedagógiai kongresszusainak húszas évekbeli világával, láthatjuk az 1916-ban Berlinben megjelent Ranschburg-kötetet is, amelynek köszönhetően a német gyógypedagógia legaszténiának és aritmaszténiának nevezi a mai napig az olvasási és számolási zavart. A Gyógypedagógia-történeti Gyűjtemény saját dokumentumokból szervezett kiállítása a Ranschburgtól származó vagy róla szóló személyes gondolatok és a tudományos kísérletek, elméletek világát hozza összhangba, bemutatva a tudóst és az embert, akit sokoldalú munkásságának köszönhetően az elmeorvoslás és a pszichológia mellett a gyógypedagógia megalapozójaként is számon tarthatunk.

A kiállítás létrehozásában közreműködtek: Bebtó Magdolna, Bergmann Krisztina, Bodorné Németh Tünde, Darvai Tibor, Nagyné Schiffer Csilla, Perlusz Andrea, Regényi Enikő Mária, Szaffner Gyula, Számadó Zsuzsanna és Várnai Eszter.

A kiállítás A Gyógypedagógia Fejlesztéséért Alapítvány támogatásával valósult meg, és december 12-ig tekinthető meg az A/2-es teremben (Budapest, IX., Ecseri út 3.).