Rátz Tanár Úr Életműdíjat vehetett át az ELTE TÓK oktatója
Idén 23. alkalommal adták át a Magyar Tudományos Akadémián a természettudományos tárgyakat oktató pedagógusokat elismerő Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter NyRT. által 2000-ben létrehozott Magyar Természettudományos Oktatásért Alapítvány célja a díjjal, hogy felhívja a figyelmet azokra a középiskolai és általános iskolai tanárokra, akik kimagasló szerepet töltenek be a matematika, fizika, kémia és biológia tantárgyak népszerűsítésében és a tehetséggondozásban.
C. Neményi Eszter tevékeny szerepet vállalt az Országos Pedagógia Intézet komplex matematikatanítási kísérletében, az Oktatási Minisztérium megbízásából részt vett az első Nemzeti Alaptanterv Matematika tantervének megalkotásában, és a későbbi években további tantervi változatok és programok kidolgozásában is közreműködött. Kutató-, fejlesztő- és oktatómunkája kiterjedt a matematikatanulás és -tanítás tartalmi és módszertani lehetőségeinek elemzésére és értékelésére.
Amellett, hogy pedagógus továbbképzéseket, felkészítő előadássorozatokat és bemutatókat tartott, több mint 128 cikk írásával, tananyagok és módszerek kidolgozásával segítette a pedagógusszakmát. A tanítóképzős diákok és a kollégák munkáját több kötetes „Tantárgypedagógiai füzetek” című sorozattal, feladatsorok kidolgozásával, taneszközök kifejlesztésével támogatta; előadássorozattal, valamint tankönyvek és taneszközök kidolgozásával járult hozzá ahhoz, hogy Finnországban elindulhasson az alsó tagozatos matematikatanítás megreformálása.
1967 óta tagja a Bolyai János Matematikai Társulatnak. 2007-ig ő szervezte a Rátz László Vándorgyűlés alsó tagozatos szekciójának szakmai programjait. Gyakori, rendszerint nagy érdeklődést kiváltó előadója volt a Rátz László Vándorgyűlés, a Varga Tamás Módszertani Napok és a Matematikát Tanítók Klubja programjainak. Munkája során számos díjban részesült: megkapta a Beke Manó-díjat, a Magyar Köztársaság kiskeresztje kitüntetést, az Apáczai Csere János-díjat, valamint a Varga Tamás-díjat is.