Régi/új rektorhelyettesek

2017.07.10.
Régi/új rektorhelyettesek
Az új egyetemi vezetés 2017. augusztus 1-jén kezdi meg munkáját. Borhy László megválasztott rektort négy rektorhelyettes is segíti majd.  Az ELTE Szenátusa 2017. június 26-i ülésén döntött a négy pályázatról.  A rektorhelyettesek megbízatása 2021. július 31-ig szól.

A tudományos ügyek rektorhelyettese tisztséget az elkövetkezendő négy évben is a jelenlegi vezető, Szalay Péter egyetemi tanár töltheti be. Ugyancsak marad az oktatási és tanulmányi ügyek rektorhelyettesi székében Zentai László egyetemi tanár, illetve szombathelyi koordinációs rektorhelyettesként Németh István egyetemi docens.

A nemzetközi ügyek rektorhelyettesi feladatait Erdődy Gábor egyetemi tanártól Hamar Imre egyetemi tanár veszi át.

Hamar professzor jelenleg a Bölcsészettudományi Karon a nemzetközi ügyek dékánhelyettese, a Távol-keleti Intézet Kínai Tanszékének vezetője, az ELTE Konfuciusz Intézet igazgatója.

1992-ben az ELTE-n végzett kínai-tibeti szakon, 1997-ben szerzett kandidátusi fokozatot, 2004-ben habilitált, 2008-tól egyetemi tanár. A Kínai Tanszéket 2002 óta vezeti, 2008 óta a Távol-keleti Intézet igazgatója, az ELTE Konfuciusz Intézetétnek élén pedig 2006 óta áll. Fő szakterülete a kínai vallások és filozófiák, különösen a kínai buddhizmus. A középkorban virágzó kínai buddhista iskola, a huayan törénetét és filozófiáját kutatja.

A Pro Universitate kitüntetés arany fokozatát 2010-ben kapta meg, 2011-ben Kínában pedig „Kiváló Konfuciusz Intézet igazgató” díjjal ismerték el munkáját.

   

Szalay Péter, Zentai László, Németh István, Hamar Imre