Rehabilitációs módszerből versenysport

2017.01.30.
Rehabilitációs módszerből versenysport
Az ELTE Fogyatékosügyi Központ és a BEAC együttműködésében a 2016/2017-es tanév őszi félévétől már általános testnevelés kurzusként is űzhető a csörgőlabdázás. Páni Róbert okleveles gyógypedagógussal, a kurzus oktatójával beszélgettünk.

Miféle sport a csörgőlabdázás? Hogyan zajlik egy mérkőzés?
A csörgőlabdázás rehabilitációs módszerből fejlődött versenysporttá: a második világháború után fejlesztették ki látásukat vesztett veteránok számára. A játék célja, hogy a csapatok gólt gurítsanak az ellenfél 9 méter széles kapujába, a szemben álló csapat tagjai pedig ezt megakadályozzák. Mivel a sportot látássérültek vagy bekötött szemű ép látású játékosok űzik, a csörgőlabda belsejébe csörgőket építettek, a játékosok a hang után mennek.

Honnan jött az ötlet, hogy az ELTE-n is elinduljon ez a kurzus?
Ezt a sportot mindenki űzheti. Látó és nem látó egyaránt. Ráadásul közösen! Nagy kihívást jelent egy-egy mérkőzés minden résztvevőnek: rengeteg élményt ad, örömet okoz, miközben fejleszti képességeinket és mélyíti önismeretünket is.

Hogyan épül fel egy óra?
A bemelegítés után ismerkedünk a szabályokkal és a sportág mozgáskultúrájával. Igyekszem ezen hamar túl lenni, hogy több idő maradjon a játékra, többet lehessen örömködni.

Mennyire nehéz fogyatékos és ép hallgatókkal egyszerre foglalkozni?
Nem okoz problémát, inkább örömforrás. 30 éve dolgozom, megvan a rutinom.

Akár a válogatottságig is eljuthatnak az ELTE-s csörgőlabdázók? 
A válogatottság nem elérhetetlen álom. Már amennyiben valaki hajlandó küzdeni érte.

Ép sportolók is lehetnek a csapatban?
A hazai bajnokság versenyszabálya nem tiltja, hogy játszanak, úgyhogy mehetnek, igen.

A csörgőzés 1976 óta paralimpiai sportág. Milyen eredményeink voltak eddig, és mire számíthatunk a 2020-as paralimpián?
A  férfiak 1980-tól 2004-ig az összes paralimpián jelen voltak, sőt a világelithez tartoztak. Európa-bajnoki győzelmek, világkupa győzelmek, világbajnoki 6. hely, paralimpiai 7. helyezés fémjelezte teljesítményüket. Jelenleg éppen generációváltás zajlik, a válogatott az európai B-ligából próbál vissza jutni az elitbe. A női szakág pedig új csapat építésén dolgozik.

Az ELTE Fogyatékosügyi Központ és a BEAC együttműködésében a 2016/2017-es tanév őszi félévétől már általános testnevelés kurzusként is űzhető a csörgőlabdázás. A kurzus célja, hogy az ELTE látássérült és ép hallgatói számára közös, integrált sportolási lehetőséget biztosítson. A kezdeményezés egyedülálló az egyetemi sportkurzusok között, mivel nincs más olyan sportág, ahol fogyatékos és ép hallgatók együtt tudnak mozogni. Páni Róbert alapító tagja a Vak Diákok Sportegyesületének, harminc éve dolgozik csörgőlabdaedzőként, 13 éven át volt a sportág szövetségi kapitánya.

A kurzus a Vakok Iskolájának tornatermében (1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 39.) zajlik. Az órát VTN-099:148 kóddal lehet felvenni a Neptunban.

BEAC