Rejtett ideológia és visszafogott spiritualitás

A Bibliatudományi minor és a Filmtudományi Tanszék közreműködésében, az őszi szemeszterben „Film és Biblia” címmel a filmművészet és a Biblia kapcsolatát vizsgáló előadássorozat indult. Az órákat Gelencsér Gábor, az ELTE BTK Filmtudományi Tanszékének egyetemi docense tartja, aki ezúttal két klasszikus, a Quo vadis? (1951) és a Ben Hur (1959) című filmeket, azok (film)történeti, (film)esztétikai, ideológiai és nem utolsó sorban bibliai vonatkozásait vizsgálta.

Mindkét alkotás a hollywoodi film válságos időszaka után keletkezett: gazdag és monumentális eposzok, melyekben azért éltek grandiózus eszközökkel, hogy az egyre elterjedtebb televíziózást ellensúlyozva újra a mozikba csábítsák a nézőket. A hatalmas költségvetés, az erős színek, a szuper szélesvászon, a sztárok és a több tízezres statisztagárda alkalmazása meghozta eredményét, hiszen mind a Quo vadis?, mind pedig a Ben Hur a maga 11 Oscar-díjával koruk legnépszerűbb alkotásai voltak.

Ezek a filmek műfaji filmek, melyek a klasszikus hollywoodi elbeszélésmódot alkalmazták, mégis – köszönhetően az ötvenes évek történelmi-politikai szituációjának – számos ideológiai utalás hallható ki belőlük.

Film és ideológia, hívta fel rá a figyelmet Gelencsér Gábor, a mai napig szoros kapcsolatban állnak egymással: ha megnézzük a kortárs hollywoodi filmkínálatot, számos olyan példát találunk, amely aktuálpolitikai vonatkozással bír, akár az Amerikai Egyesült Államok nemzetközi pozíciójára, akár belügyeire reflektálva.

Részlet a Quo vadis? című filmből

A filmekben az ideológiai kontextus a ’45 utáni Hollywood és az USA szempontjából hasonlóan alakult: mindkettő célja korábbi pozíciójának – legyen ez politikai, gazdasági vagy kulturális – megőrzése és erősítése volt. Ez a filmek oldalán azok grandiózusságában, a politikai retorikában pedig a győztes háborút igazoló nemzeteszme, a háborúellenesség és a demokratikus értékrendek hirdetésében és erősítésében mutatkozik meg.

Az, hogy ezekben a filmekben a bibliai történet háttérbe szorul, egyrészt utal arra a folyamatra is, amit a film „elnarrativizálódásának” nevezhetünk, amely azt jelenti, hogy a néző „megtanulta” a filmes narratívát, azaz képes értelmezni a látottakat anélkül, hogy azok egy közismert történetet mesélnének el. Másrészt utal a műfaji filmek kialakulására is, melyek meghatározott történet-, karakter- és konfliktussémára épülnek fel, a Quo vadis? és a Ben Hur esetében pedig ez a történelmi filmek műfaji karakterjegyeivel is gazdagodik. Az ilyen típusú alkotásokban felerősödik az adott történelmi kor felidézése, a valós szereplők mellett számos fiktív karakter is színre lép: ezek a filmek határozott továbblépést jelentenek az addigi paradigmához képest.

Azonban a megjelenített bibliai epizódoknak még ennek ellenére is kulcsfontosságú szerepük, egyfajta „megszentelő” hatásuk van: a filmben elmesélt történetnek nagyobb jelentőséget adnak,

áthatják annak profanitását, de ez – emelte ki Gelencsér Gábor – magát a film elbeszélésfolyamát nem befolyásolja.

Mervin LeRoy 1951-es és William Wyler 1959-es rendezése is a kettős motiváció elbeszélésmódját alkalmazza, amely új elem a klasszikus hollywoodi narrációban: a filmek főhőseinek erős társadalmi és érzelmi motivációja is van. A Quo vadis? főhőse római katonaként kezdetben üldözi a keresztényeket, majd a szeretett nő révén ő maga is közel kerül a valláshoz és megtér, Ben Hur szintén szerelméért és családjáért harcol, emellett pedig hajtja a bosszúvágy is.

Részlet a Ben Hur című filmből

A megidézett bibliai epizódok filmes megjelenítésére Gelencsér Gábor több példát hozott: a Quo vadis?-ból a flashback technikát, a Leonardo da Vinci-féle utolsó vacsora megidézését, a Ben Hur spiritualitása kapcsán pedig Jézus alakjának visszafogott ábrázolását, az akció helyett a reakciók kiemelését, valamint a „túlzenélt” film csendjét a keresztre feszítés jelenetében.

A sorozat következő alkalmán a résztvevők Luis Buñuel és az avantgárd filmek világával, azok bibliai kapcsolódásával ismerkedhetnek meg.