Rektort választ az ELTE

2017.03.17.
Rektort választ az ELTE
Az Egyetem Szenátusa 2017. április 24-én szavaz majd az új pályázatról, a rektor kinevezésére a fenntartó miniszter tesz javaslatot a köztársasági elnöknek.

Mezey Barna második rektori ciklusa 2017. július 31-ig tart. A szabályozás szerint adott felsőoktatási intézményben ugyanaz a személy összesen legfeljebb két alkalommal kaphat rektori magasabb vezetői megbízást. A rektori pályázatot a fenntartó, az Emberi Erőforrások Minisztériuma írja ki.

Az új rektor megválasztásának menetét törvényi szabályozás írja elő. A hatályos felsőoktatási törvény szerint a rektor kinevezésére a fenntartó miniszter tesz javaslatot a köztársasági elnöknek. A benyújtott valamennyi, a pályázati feltételeknek megfelelt pályázatot a szenátus véleményezi, és tagjai többségének szavazatával dönt a rektorjelölt személyéről, rangsort állítva a jelentkezőkről. A szenátus döntését megküldi a munkáltatói jogkör gyakorlójának, aki a szenátus véleményének mérlegelésével dönt a vezetői megbízásról.

A rektori pályázatok leadásának határideje 2017. február 20-a volt. Egy pályázat érkezett, amelyet Borhy László akadémikus, az ELTE Bölcsészettudományi Karának jelenlegi dékánja nyújtott be.

Az ELTE Szenátusa 2017. április 24-én szavaz majd a rektori pályázatról. Az ELTE új rektorának megbízatása 2017 augusztusában kezdődik és négy évre szól.

A képen az Egyetem rektori péduma látható, amelyet 1635-ben Pázmány Péter alapító ajándékozott az universitasnak.