Robotika, kódolás, digitalizáció kisgyermekkorban
Az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar az elmúlt években a kora gyermekkori robotika kutatásának és oktatásának egyik fő szakmai bázisává vált, a kar által életre hívott „Robotika, kódolás kisgyermekkorban” című, évente megrendezett konferencián a szakterületen dolgozó kutatók, tanítók, óvodapedagógusok, a digitális oktatás egyéb területein dolgozó szakemberek prezentálják legfrissebb tudományos eredményeiket. A kiadvány ennek a közösségnek az elméleti kutatásait, jó gyakorlatait, innovatív pedagógiai kezdeményezéseit mutatja be a 3-12 éves tanulók körében végzett kódolási, robotikai fejlesztőmunka területéről.
A kiadványban jól megférnek egymás mellett a tudományos igényű publikációk és az ismeretterjesztő jellegű, napi gyakorlati tapasztalatokat bemutató írások, projektismertetők. A kötetet Lénárd András egyetemi docens, az ELTE TóK Digitális Pedagógiai Tanszék vezetője szerkesztette, több szerző szintén e tanszék munkatársa, de érkeztek tanulmányok az ELTE IK Média- és Oktatásinformatikai Tanszék doktorandusz hallgatóitól, az Óbudai Egyetem és a Nyíregyházi Egyetem oktatóitól, valamint az ország számos óvodájának és általános iskolájának munkatársaitól, tanítóitól is.
A tanulmánykötet a szakmai közösségek, érdeklődő pedagógusok, kutatók, szülők, egyetemi hallgatók és minden érdeklődő olvasó számára ingyenesen elérhető PDF formátumban.