Sajtóközlemény

2018.09.11.
Sajtóközlemény
Tűz ütött ki 2018. szeptember 10-én 19 óra körül az ELTE Kőrösi Csoma Sándor Kollégium „B” épületének egyik földszinti szobájában. A tűzesetben senki nem sérült meg.

A riasztórendszerek rendeltetésszerű működésének köszönhetően az épületet a kollégium dolgozói gyorsan és problémamentesen kiürítették, valamint a tűzoltóság is néhány percen belül a helyszínre érkezett. A tűzoltók hatékony beavatkozásának eredményként körülbelül 19:30-ra sikerült eloltani a tüzet, amely során az érintett földszinti szoba teljesen kiégett.

A tűz idején senki nem tartózkodott a szobában, így személyi sérülés nem történt. A tűzeset a „B” épületrészben lakó mintegy 374 hallgatót érintette közvetlenül, közülük legtöbben már vissza is költözhettek a kollégiumba, 45 főt pedig átmenetileg más intézményeinkben – elsősorban a teljesen felújított Nagytétényi úti Kollégiumban – helyeztük el.

A tűz oka egyelőre ismeretlen, az ELTE teljes körű kivizsgálást kért az illetékes hatóságtól.