Sikereink a Mengyelejev Diákolimpián

2019.04.30.
Sikereink a Mengyelejev Diákolimpián
Az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium diákjai egy ezüst- és egy bronzérmet szereztek Szentpétervárott, a nagy presztizsű nemzetközi középiskolai kémiaversenyen. 

A Mengyelejev Olimpiát a periódusos rendszer felfedezése 150. évfordulóján megalkotója, Mengyelejev egyetemén rendezték április 20. és 27. között. A megmérettetésen rekordszámú versenyző vett részt, 29 országból összesen 150-en indultak. A magyar csapat válogatóját és előkészítőjét az ELTE Kémiai Intézet végezte a nemzeti tanulmányi versenyek legjobbjai közül válogatva. A részvételt az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Tehetség Program és a Magyar Kémikusok Egyesületének segítsége tette lehetővé.

Az idei versenyen összesen két ezüst- és négy bronzérmet szereztek a magyar versenyzők, ebből az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium diákjai egy ezüst és egy bronzérmmel tértek haza Juhász Benedeknek és Kozák Andrásnak köszönhetően. A magyar csapat tagjait az ELTE válogatja és készíti fel a versenyre.

A Mengyelejev Olimpia a szovjet kémiaversenyek utódja, de már nem csupán a volt Szovjetunió országai vesznek részt rajta. Hírneve megközelíti, nehézsége meghaladja a Nemzetközi Kémiai Diákolimpia szintjét. A verseny feladatai a legtehetségesebb diákoknak kívánnak stimuláló és gondolkodtató kérdéseket feltenni. A verseny időpontja épp a diákolimpiai csapatunk felkészülési időszakára esik és remek erőpróba a magyar diákoknak.  A diákolimpiák nem csak Magyarországon, hanem a világon is nagy presztízzsel bírnak: már a résztvevők is könnyen kapnak ösztöndíjat a világ bármelyik egyetemére, de az érmesekért szinte harc folyik.

A jövő évi Mengyelejev Diákolimpia helyszíne rendhagyó módon Budapest lesz: a verseny történetében először fordul majd elő, hogy az indulók nem a volt Szovjetunióban mérik össze tudásukat. Az olimpiát várhatóan egyetemünk szervezi és rendezi meg.