Sikerek a Nemzetközi Mengyelejev Diákolimpián

2016.05.11.
Sikerek a Nemzetközi Mengyelejev Diákolimpián
A Moszkvai Állami Egyetemen 2016. május 2–4. között rendezték meg ötvenedik alkalommal a Nemzetközi Mengyelejev Diákolimpiát, ahol az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumának diákjai, Turi Soma és Botlik Bence ezüst- és bronzérmet szereztek.

A magyar csapat idén ötödik alkalommal vett részt a versenyen, ahol 21 ország 114 diákja mérte össze tudását. A magyar diákok válogatását és felkészítését középiskolai tanáraik mellett az ELTE Kémiai Intézete végezte. A verseny három, ötórás versenyszakaszából kettő elméleti. A feladatok jellemzője, hogy a kérdések megoldásához sok ötlet és gondolkodás mellett időnként messze az iskolai szintet meghaladó lexikai tudás is szükséges. A laborfordulóban a diákok egy összetett rézvegyületet állítottak elő, majd meghatározták annak pontos összetételét.

A magyar csapat részvételi költségeinek java részét az Emberi Erőforrások Minisztériumától először elnyert támogatás (a Nemzeti Tehetség Program és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett NTP-TV-15-0116 kódszámú pályázati támogatás) és az EGIS Nyrt. támogatása fedezte, a Magyar Kémikusok Egyesülete közreműködésével.

A magyar csapat tagjai és eredményei:

  • Stenczel Tamás Károly, ezüstérem (Török Ignác Gimnázium, Gödöllő, felkészítő tanárai: Karasz Gyöngyi, Kalocsai Ottó)
  • Turi Soma, ezüstérem (ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium, Budapest, felkészítő tanár: Borissza Endre)
  • Bajczi Levente, bronzérem (Török Ignác Gimnázium, Gödöllő, felkészítő tanárai: Karasz Gyöngyi, Kalocsai Ottó)
  • Botlik Bence, bronzérem (ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium, Budapest, felkészítő tanára: Villányi Attila)