Sikerek a racketlon világbajnokságon

2018.05.25.
Sikerek a racketlon világbajnokságon
Két nap, három kategória, tíz mérkőzés, húsz pályán töltött óra, két arany- és egy ezüstérem. Ez a mérlege Sákovics Péter szereplésének a 2018. május 10–11-i németországi (Nussloch) tornán.

A racketlon a négy legnépszerűbb ütős játék, az asztalitenisz, a tollaslabda, a fallabda és a tenisz kombinációja. A szombathelyi sportoló, az ELTE SEK Sporttudományi Intézet oktatója a sportág legeredményesebb magyar versenyzője, aki eredetileg csak a +50-es kategóriában mérette volna meg magát a német világbajnokságon, de a prágai versenyen a csehek legjobbja rábírta a +55-ben való indulásra, majd az utolsó pillanatban a magyar Nándori Levente kérte fel partnernek a +45-ös kategóriában.

A +45-ben egy német párost, majd egy német–svájci duót kellett legyőznie a racketlon sportban már most legendának számító Nándori Levente–Sákovics Péter párosnak. Előbbit 15, utóbbit pedig 19 ponttal győzték le és jutottak be a döntőbe, ahol egy finn–holland egység várt rájuk, de az aranyérmet a magyar sportolóknak sikerült kivívniuk.

A +50-ben Sákovics Péter a soltvadkerti Károlyi Tiborral indult, és a döntőbe vezető úton elsőként egy dán párost 13 ponttal, majd egy németet 9 ponttal ejtett ki a versenyből, a fináléban pedig a svédek legjobbjaival kellett megküzdenie. A verseny a magyarok ezüstérmével zárult.

A +55-ös kategóriában a csehek legjobbja volt a partnere, aki nagyon jól kiegészítette a szombathelyi racketlonost kiváló tollaslabdájával. Ebben a korosztályban két svéd és egy német párost kellett legyőzni a világbajnoki döntő eléréséhez, ezt magabiztosan produkálták is. A másik ágon a németek legjobbja, Sákovics nagy riválisa várt a magyar–cseh duóra, ami nagy meccset ígért. A nézőknek nem kellett csalatkozniuk, mert minden számban minden pontért ádáz harcot folytattak a felek. A dobogó legfelső fokára itt is a magyar páros állhatott.

Az ELTE SEK Sporttudományi Intézetében 34 éve ütősportokat, labdarúgást és futsalt tanító sportoló ugyan rendkívül fárasztónak ítélte a versenyt, hiszen 12 órán keresztül meccset játszott, így nem is kellett bemelegítenie egy-egy új összecsapás előtt, ám az eredmények magukért beszélnek. A két vb-arannyal az 59 éves Sákovics Péter immár tizenegy világbajnoki címet tudhat magáénak, a vb-ezüstérmek száma pedig tizenkettőre nőtt a három vb-bronz, a két Eb-arany és egy ezüst mellett.

Forrás: ELTE SEK