Sikerek a Szép Magyar Beszéd versenyen
A Kazinczy Ferencről elnevezett verseny országos döntőjét ezúttal online tartották meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar szervezésében. A döntőn a hazai és a határainkon túli pedagógusképző felsőoktatási intézmények, a hittudományi főiskolák és a jogtudományi karok azon hallgatói vehettek részt, akik a helyi versenyeken a legjobbaknak bizonyultak. Az eseményt Juhász Márta, a PPKE Óvó- és Tanítóképző Tanszék vezetője és Nemesi Attila László, a PPKE tanulmányi dékánhelyettese nyitották meg.
A szakemberekből álló rangos zsűri a szabadon választott és a kötelező szövegek értő előadása nyomán 8 hallgatónak adományozott Kazinczy-érmet. A zsűri elnöke, Bóna Judit, az ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet intézetigazgató-helyettese megköszönte, hogy a jelentkezők ilyen szokatlan körülmények között is vállalták a megmérettetést.
A döntőt az ELTE TÓK hallgatója, Kupi Gerda nyerte, rajta kívül még két ELTE-s, Keszey Judit (TTK) és Takács Luca Sára (TÓK) hozhatta el a nívós díjat.
Forrás: PPKE BTK