Sikeresen zárult az iskolai szemléletformáló program

2021.06.11.
Sikeresen zárult az iskolai szemléletformáló program
A Szerencsejáték Zrt. és a Salva Vita Alapítvány "Adj egy ötöst!" kezdeményezése a fogyatékossággal élők integrációját segítette elő a felsőtagozatos és középiskolai diákok körében. Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar szakmai támogatásával négy éven át futó projekt több mint 28 ezer embert ért el összesen.

Az Európai Lottószövetséggel együttműködve, a régióban elsőként a Szerencsejáték Zrt. által meghonosított "Adj Egy Ötöst!" kezdeményezés célja az volt, hogy a gyerekek személyes élményeken keresztül minél fiatalabb korban találkozzanak a fogyatékosság ügyével annak érdekében, hogy később nyitott és elfogadó felnőttekké váljanak.

A 2019-ben megnyílt, legutóbbi ciklusban kimagaslóan sok, több mint 100 iskola csatlakozott a kezdeményezéséhez. Bár a járványhelyzet megnehezítette a személyes kontaktusokra épülő pályaművek megvalósítását, a zsűri 36 iskola megvalósított projektjét tudta értékelni, és közülük 5 nyertest választott. A nyertesek között szerepelt közös kreatív tevékenység, álarcosbálon, táncos partin, valamint zenés előadáson való részvétel, és hulladékgazdálkodással kapcsolatos programsorozat is. A nyertes csapatok egyenként 400.000 Ft összegű díjazásban részesültek, míg a felkészítő tanárok 50.000 Ft könyvvásárlási utalványt kaptak. A pályaművek értékelését és elbírálását szakmai zsűri végezte, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa, a Szerencsejáték Zrt. karitatív hálózata és a Salva Vita Alapítvány képviselőinek részvételével.

Az "Adj Egy Ötöst!" program 2017 óta évről évre egyre népszerűbbnek bizonyult az iskolások és a tanárok körében, hiszen míg az első tanévben 78 csoport töltött fel programtervet, addig 2018/19-ben már 103, a 2019/20-as időszakban pedig 115 iskola jelentkezett pályaművekkel, valamint az érintettek száma – tágabb családi és iskolai környezet – is több mint a duplájára nőtt az évek során.

Forrás: DigitalHungary