Sinológusok találkozója Rigában

2016.11.22.
Sinológusok találkozója Rigában
Hamar Imre, az ELTE Konfuciusz Intézetének igazgatója Lettországban képviselte egyetemünket a közép- és kelet-európai országok sinológiai és kínai nyelvoktatási szimpóziumán, ahol Li Keqiang kínai miniszterelnökkel és Orbán Viktor magyar kormányfővel is találkozott.

Ötödik alkalommal szervezték meg a Kína és Közép- és Kelet-Európai Országok Csúcstalálkozóját, melynek ezúttal Riga adott otthont. A rendezvényen tizenhat európai ország kormányfője – köztük Orván Viktor, hazánk miniszterelnöke – tanácskozott Li Keqiang kínai miniszterelnökkel 2016. november 5-én. A programmal egyidejűleg rendezte meg a Lett Tudományegyetem Konfuciusz Intézete a közép- és kelet-európai országok sinológiai és kínai nyelvoktatási szimpóziumát, amelyen Hamar Imre, az ELTE Bölcsészettudományi Karának nemzetközi ügyekért felelős dékánhelyettese, a Távol-Keleti és a Konfuciusz Intézet igazgatója  „Egy Övezet, Egy Út és sinológia” címmel tartott előadást. A rendezvényen részt vett továbbá Csikó Anna, az ELTE Konfuciusz Intézet tudományos segédmunkatársa, az „Egy Övezet, Egy Út” Kutatóközpont igazgatóhelyettese is. A konferencián a szakemberek eszmét cseréltek a sinológiai tehetséggondozásról, a Konfuciusz Intézetek sinológiai kutatásokban betöltött szerepéről, valamint a sinológia és nyelvoktatás kelet-közép-európai helyzetéről is.

A miniszterelnöki csúcstalálkozót követően a kormányfőkről és a tizenhat kelet-és közép-európai ország egy-egy sinológusáról csoportkép is készült

Forrás: BTK