Soha nem látott oldalát mutathatja meg a Nap

2020.02.11.
Soha nem látott oldalát mutathatja meg a Nap
A European Space Agency  és a NASA kollaborációjában február 10-én hajnalban felbocsájtották a Solar Orbiter műholdat. A szatellit a korábbiaknál jóval közelebbről és új szemszögből fog adatokat gyűjteni és fotókat készíteni központi csillagunkról. Az asztrofizika kiemelt eseményének számító projektben Erdélyi Róbert, a Sheffieldi Egyetem és az ELTE csillagászprofesszora a Nap ultraibolya hullámhosszán vizsgálja majd a Napból kiáramló plazmát.

A tudósok először 1999-ben vetették fel a Nap plazmakitöréseit tanulmányozó műhold szükségességét, a European Space Agency (ESA) a küldetést 2008 és 2013 közöttre tervezte. A szonda felépítése során azonban komoly technikai akadályokba ütköztek.

Az egyik nagy kihívást az űrhajó hőszigetelése jelentette, ahhoz ugyanis több éves fejlesztésre volt szükség, hogy a berendezések 520 C-ig bírják a hőséget. A Solar Orbiter

hűtőtartományát végül szendvicsszerűen, több réteg titániumból készítették el,

melyet a SolarBlacknek nevezett, speciális anyaggal vontak be. Az űrjárművek borítását a fényvisszaverés miatt általában fehérre tervezik, de a fehér szín az ultraibolya sugárzás hatására elszürkül, ez pedig jelentősen megváltoztatja a szonda hőtulajdonságait, és hátrányosan befolyásolhatja műszereit. Különleges védőborítása miatt a Solar Orbitert a tudósok már el is nevezték Blackbirdnek.

A Solar Orbiter felvételein a Nap soha nem látott oldalaival ismerkedhetünk majd meg (Kép forrása: műhold: ESA/ATG medialab; Nap: NASA/SDO/P. Testa (CfA))

A rendkívüli hőség elviselésére alkalmas borításra azért volt szükség, hogy a Solar Orbiter képes legyen egészen közelről vizsgálni a Napot. A tudósok ugyanis arra kíváncsiak, hogy a Nap hogyan hozza létre és tartja működésben a Naprendszert körülölelő óriási védőbuborékot, a helioszférát, és miért változik ez a buborék időről időre.

A Nap aktivitási ciklusának feltárásához a kutatók szerint a Nap sarkvidékei adhatnak kulcsot,

a Solar Orbiter pedig az első űrszonda, amelyik erről a rejtélyes régióról képet adhat.

A hétéves misszióra Floridában felbocsátott Solar Orbiter előtt valamennyi Napot vizsgáló műhold az ekliptika mentén haladt (vagyis azon a síkon mozgott, amelyen a Föld kering központi csillagunk körül), most azonban a tudósok felülről vagy alulról nézhetnek majd a Napra, és láthatják a pólusokat is. Ez azért kitüntetetten fontos, mert csak a Nap globális mágneses mezőjének kellően pontos modelljével lehet előrejelezni a napviharokat és más űridőjárási eseményeket, amelyek megzavarhatják a Föld energiahálózatát és a műholdak keringését.

A remények szerint a Solar Orbiter mindezidáig példátlan részletességgel szolgáltathat adatokat arról a kapcsolatról, amely a Nap és a helioszféra eseményei között áll fenn, a mérések alapján a tudósok feltehetően megállapíthatják, mi köze van annak, ami a Nap felszínén történik, ahhoz, amit a Föld közelében megfigyelünk.

Erdélyi Róbert, a Sheffieldi Egyetem és az ELTE Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program (FIKP) csillagászprofesszora a projektben a SPICE Team tagja. A SPICE az a műszer, amely a Nap ultraibolya hullámhosszán vizsgálja majd a Napból kiáramló plazmát, azaz az univerzum anyagának 4. halmazállapotát. A műszer fontos szerepet játszik a napkitörések gócpontjainak, úgynevezett aktív régióinak feltárásában és kialakulásuk előrejelzésében. Továbbá, a műhold egyedi pályájából adódóan, a SPICE kamera feladata a Nap felszínén kialakuló igen nagyszámú, kollimált mágneses plazmasugarak fizikai körülményeinek vizsgálata. Utóbbiakról itt írtunk részletesebben.

A SPICE műszert az angliai Rutherford Appleton Laboratory (RAL) vezetésével nemzetközi konzorcium fejlesztette ki.  A műhold 2020. február 10-i sikeres fellövését követően a RAL-ban a kutatók ünnepség keretében tájékoztatták a nyilvánosságot a napműhold küldetéséről. Erdélyi Róbert tudományos nyitóelőadásában kiemelte, a műhold segít megérteni a Nap pólusaiból rendkívüli sebességekre, akár több ezer km/s-ra is felgyorsuló anyagáramlást, a napszelet, amely meghatározó faktora űridőjárásunknak.

A fellövést követő ünnepségen az Egyesült Királyság Tudományos és Technológiai Tanácsának vezetője, Erdélyi Róbert (balról a második), a SPICE főmérnöke és vezető mérnöke felvágják a Solar Orbitert mintázó tortát 

A kutatók szerint az előzetes eredményekre már májusban számíthatunk, de az adatok teljes körű, tudományos feldolgozása várhatóan 2021 novemberében kezdődik.