„Sosem éreztem azt, hogy kívülállóként élek itt”

Mióta él Magyarországon és hogyan került ide?
2016 júliusa óta élek itt a feleségemmel, Zsófiával, a 8 éves fiammal és az 5 éves lányommal. Egy Achterveld nevű kisvárosból érkeztem, ami nagyjából Hollandia közepén helyezkedik el. 2002-ben kezdtem pszichológiát hallgatni az Utrechti Egyetemen. Az egyik legfontosabb esemény volt az életemben, amikor 2004-ben, egy montenegrói pszichológiai konferencián találkoztam egy nagyon kedves, csinos és okos magyar egyetemista lánnyal. Már három héttel a találkozásunk után Hollandiába költözött, és az Utrechti Egyetemen folytatta pszichológia BA és MA tanulmányait, majd egy évvel később a feleségem lett. Találkozásunk után három havonta utaztunk Magyarországra, ekkoriban nagyon jó benyomásokat szereztem az országról. A BA program elvégzése után beiratkoztam egy kognitív idegtudománnyal foglalkozó MA képzésre, PhD fokozatot szereztem, majd posztdoktorként dolgoztam az egyetemen. 2014-ben a feleségemmel közös vállalkozást indítottunk, amely a munkavállalókat érő stressztényezők azonosításával, ezek kiváltó okainak feltárásával foglalkozott: stratégiákat dolgoztunk ki a tünetek csökkentésére. Azzal együtt, hogy ez nagyon kreatív időszaka volt az életemnek, hiányzott a tanítás, illetve hogy különböző kutatásokat folytathassak egyetemi környezetben, ezért határozott időre előadói munkát vállaltam az amszterdami Vrije Universiteiten. A szerződésem lejárta után hosszabbíthattam volna, ám más érdekes lehetőségek is kínálkoztak Hollandiában és külföldön egyaránt. A családunk és a barátaink egy része Magyarországon élt, és tudtam, hogy az ELTE-n vannak számomra szakmai szempontból izgalmas kutatócsoportok. Végül megkerestem Demetrovics Zsolt dékánt, az ELTE Pszichológiai Intézetének vezetőjét, és megegyeztünk, hogy itt folytatom a munkát.

Hogyan telt az első éve Magyarországon? Volt-e olyan, amit furcsának talált a munkában vagy az élet más területén?
Mind az ELTE-n, mind a Magyarországon szerzett benyomások nagyon pozitívak:

szeretem a nyitott, dinamikus, motiváló nemzetközi környezetet az egyetemen, és külön meg kell említenem a kiváló közösségi szellemet.

A tanszékhez való csatlakozásomkor minden kollégám nagyon segítőkész és támogató volt. Számos lehetőségem nyílt a kapcsolati hálóm bővítésére, nem csak a hagyományos keretek között, hanem az egyetem által szervezett közösségi alkalmakon is. Habár én vagyok az első külföldi oktató a karon, úgy érzem, hogy a légkör nyitott a nemzetköziségre. Több munkatársamnak figyelemreméltó kontaktusai vannak nemzetközi szinten is elismert kutatóbázisokkal, és többen dolgoztak külföldön az elmúlt években. Ezt a nemzetközi beállítottságot vélem felfedezni abban is, hogy majdnem az összes tanterv elérhető angol nyelven, különböző hátterű külföldi hallgatókat csábítva ezzel az egyetemre. Ez a tanítást is érdekessé teszi, hiszen, mégha más-más csoportokkal ugyanazt a témát dolgozzuk is fel, a hallgatók kulturális háttere és nézőpontja érdekes változatosságot teremt.

Kifejezetten furcsának eddig nem találtam semmit, persze van, ami eltér az általam megszokottól. Például itt általános a bőséges meleg ebéd és az egyszerűbb vacsora, míg Hollandiában éppen fordítva van. Az ebédhez való alkalmazkodás jól ment, viszont a nagy vacsorákról nem sikerült leszoknom. Ez a két tény jól tükröződött a testsúlyomon is, ami ironikus annak fényében, hogy a fő kutatási irányom az elhízás okainak vizsgálata. Mostanában rendszeresen futok, így felfedeztem, milyen szép és változatos a természet Magyarországon. A nyitott, jó közösségi hangulatot nem csak az egyetemen tapasztaltam meg. A magyar emberek a külföldiekkel nagyon nyíltak és segítőkészek, de ez persze rajtunk is múlik. Sosem éreztem azt, hogy kívülállóként élek itt.

Az időjárással kapcsolatban élvezem az évszakok dinamikáját és a sok napsütést. A furcsaságok itt is csak az eltérésekből adódnak. Hollandia több szempontból is extrém módon rendezett ország. Ez nem feltétlenül jó vagy rossz, de mindenképpen más. Hollandiában még a természet is sokkal mesterségesebben kialakított, gyakran a városok vagy falvak településképéhez igazodik, a kertek nagyon átgondoltak és tervezettek, míg Magyarországon a környezet sokkal természetesebb, élőbb. A baráti, családi események előkészítése is eltér a két országban: Hollandiában néha a legjobb barátaimmal is egy hónapra előre egyeztetjük a találkozónk időpontját, üres „lyukakat” keresve a naptárban. Ezzel ellentétben Magyarországon hozzá kellett szoknom, hogy a barátok, rokonok 15 perccel a találkozó előtt hívnak fel, vagy csak úgy megjelennek. Persze az egyéni különbségek gyakran felülírják a kulturális eltéréseket.

Milyen fontos eredményeket ért el a legutóbbi, az ADHD kezelésével kapcsolatos kutatásában?
Egyszerűen kifejezve az ADHD egy olyan zavar, amelynek jellemzője a figyelem és a gátlás hiánya. Előzetes tanulmányok – beleértve EEG-vizsgálatokat – azt mutatják, hogy az ADHD az agyi aktivitás abnormális mintázatával társul. Köztudott volt korábban is, hogy ez az abnormalitás közvetlen kapcsolatban áll az ADHD tünetegyüttessel, így a kezelése cél lehet, ha azt feltételezzük, hogy az agyi tevékenység mintázatának normalizálása a problémás viselkedés csökkenését eredményezheti. Az ADHD kezelésére irányuló egyik beavatkozás az EEG-feedback vagyis neurofeedback vizsgálat. Ennek segítségével az abnormális agyi működés „élőben” visszajátszható, vagyis közvetlenül vizualizálható a résztvevők számára képernyőn vagy oszloposan, és a paciensek megtanulhatják normalizálni agyi aktivitásukat.

Számos tanulmány mutatta ki a neurofeedback terápia pozitív hatásait az ADHD-s betegekre,

de megválaszolatlanul maradt a kérdés, hogy a kórtani változás a terápia agyi aktivitásra gyakorolt direkt hatásának köszönhető vagy más tényekkel magyarázható (placebo, a viselkedés gyakorlása, vagy, hogy a betegeknek adott időben adott feladatokat kellett végrehajtani, stb). A kutatásban, amelyben részt vettem, ezt a kérdést vizsgáltuk és ezután ellentétbe állítottuk a neurofeedback terápiát, illetve egyfajta sham-neurofeedback terápiát (nem valódi neurofeedback) a kognitív viselkedéses terápiákkal a felnőtt ADHD tüneteinek csökkentésében.

Kikkel dolgozott együtt a kutatás során, és mi volt az ön feladata?
Schönenberg professzor (University of Tübingen, Németország) csoportjában dolgoztam egy német ösztöndíjpályázat révén. Bármilyen terápia hatásának pontos méréséhez a legfontosabb feltétel az érvényes kontrollcsoport, amely a kísérleti csoport majdnem pontos másolata, attól eltekintve, hogy annak tagjai nem kapják azt a kezelést, ami a kutatás tárgyát képezi. Ezért a neurofeedback kutatásnak része egy olyan kontrollcsoportot, amelynek esetében ugyanazokat az eljárásokat alkalmazzák, kivéve a jelenlegi kezelést (agyi aktivitásról kapott visszajelzés). Sem a kísérlet vezetői, sem a kísérlet résztvevői nem tudhatnak arról, hogy ki a kísérleti, ki pedig a kontroll csoport tagja. A mindezt lehetővé tevő, általam fejlesztett szoftverről a Neuroscience Lettersben 2010-ben megjelent cikkemben írtam. E publikációt követően keresett meg és kért fel Schönberg professzor kutatócsoportja, hogy működjek közre egy olyan jövőbeni kutatásukban, melyben a sham-feedback tervezést alkalmazzák.

Mi lett a kutatás végső megállapítása? Hogyan használható ez fel a mindennapokban?
A fő konklúzió, hogy a sztenderd neurofeedback hatása a felnőtt ADHD-ra olyan nem-specifikus faktoroknak köszönhető, mint a neurofeedback és a sham-neurofeedback.

Más szavakkal a hatások nem kapcsolódnak az agyi aktivitás neurofeedback feltételezett hatásaihoz.

Ezek a nem-specifikus tényezők, mint például, hogy időben oda kell érni a kezelésre, követni kell a kezelési eljárást, mind hozzájárulnak a tünetek csökkentéséhez. Továbbá az új terápia nem múlja felül a kognitív viselkedésterápia eredményességét sem. Összességében a neurofeedback nem hatásosabb eljárás a felnőtt ADHD kezelésében, mint a kognitív viselkedésterápia. Ez azért fontos, mert az előbbi sok erőfeszítést, időbefektetést és anyagi hozzájárulást igényel mind a beteg, mind hozzátartozói részéről.

Hogyan alakulnak a jövőbeni tervei?
Szeretnék ebben a különösen motiváló környezetben maradni az ELTE-n, és elmélyülten folytatni a kutatást elsődleges területemen: az elhízás és a munkamódszerek kapcsolatának vizsgálatát néhány tapasztalt ELTE-s és külföldi kollégával. Következő lépésben pedig szeretnénk kidolgozni egy újszerű, megelőző és kezelő stratégiát az elhízás problémájának megoldására az előzetesen feltételezett mechanizmusokat alapul véve.

Az interjú a PPK honlapján megjelent cikk rövidített és szerkesztett változata.