Sportfesztivál nemzetközi hallgatóknak

2016.12.01.
Sportfesztivál nemzetközi hallgatóknak EN
"Let’s move together!" – 2016. november 27-én ezzel a mottóval rendezték meg első alkalommal a University Sports Festival Budapest nevű rendezvényt az Eötvös Loránd Tudományegyetem, az Erasmus Student Network ELTE, valamint a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club szervezésében. 14 budapesti felsőoktatási intézmény több mint 200 külföldi hallgatója sportolt együtt az ELTE sporttelepén a sportfesztivál során.

Simon Gábor, a házigazda BEAC ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy az ELTE és a BEAC számára egyaránt fontos, hogy olyan programokat szervezzen, mellyekkel a külföldi hallgatókat is meg tudja szólítani. Az ELTE egyik kiemelt stratégiai fejlesztési iránya a nemzetköziesítés, amelyre ez a rendezvény is kiváló példa.

A budapesti felsőoktatási intézmények részvételével megvalósult program nagy sikert aratott a résztvevők körében, így a szervezők szeretnék, ha a USF Budapest rendszeres rendezvénysorozat lehetne.

Az esemény legfőbb célja az volt, hogy a sporton keresztül olyan közösségi élményt nyújtson a fővárosban tanuló külföldi egyetemisták számára, mely összeköti a világ minden tájáról érkező, különböző intézményekbe járó fiatalokat. Az eseményen több mint 50 nemzet képviseltette magát, a külföldi hallgatók betekintést nyerhettek a budapesti egyetemi sportéletbe,

kötetlen formában, jó hangulatban próbálhatták ki a legnépszerűbb, legújabb sportágakat.

A rendezvény célja emellett az is volt, hogy Magyarország és Budapest az eddiginél is vonzóbb célpont legyen a külföldi hallgatók számára. A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség jóvoltából a résztvevők értékes, Budapestet népszerűsítő ajándékcsomagokat kaptak.

Az USF Budapesten a csapatsportágak mellett több egyéni sportágat is ki lehetett próbálni, többek között számos aerobikedzést és küzdősportot, polefitnesst, funkcionális köredzést vagy a stability workoutot. Az esemény végén egy intézmények közötti verseny végeredményét is kihirdették, ahol a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem csapata kerülhetett fel a dobogó tetejére, és nyerte el az első University Sports Festival Budapest bajnoki címet, de az ELTE is befért a legjobb háromba.

A belépőjegyekből származó bevételt a rendezők a Budapesti Állatkert Alapítvány számára ajánlották fel, illetve a győztes csapat az Állatkert egyik zsiráfját is örökbe fogadhatja.

Végeredmény:

  1. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - 1620 pont
  2. Metropolitan Egyetem - 1540 pont
  3. Eötvös Loránd Tudományegyetem - 1409 pont
  4. Budapesti Corvinus Egyetem - 1377 pont
  5. Kodolányi János Főiskola - 1350 pont
  6. Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem - 1072 pont
  7. Közép-európai Egyetem - 601 pont
  8. Testnevelési Egyetem - 253 pont
  9. Állatorvostudományi Egyetem - 210 pont
  10. Semmelweis Egyetem - 98 pont

Forrás: BEAC

Galéria

Galéria

0

/

0

0

/

0