Sportkörkép

2018.04.25.
Sportkörkép
Az elmúlt héten számos egyetemi sportversenyen értek el szép sikereket hallgatóink, valamint kitüntették az egyetemi sportért kiemelkedő munkát végző hallgatókat és oktatókat is.

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség közgyűlésén 2018. április 19-én az egyetemi sportért végzett kiemelkedő munkájuk elismeréseként a MEFS által alapított díjakat is kiosztották, ahol három ELTE-s oktató és sportszervező vehetett át kitüntetést.

Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportért Életműdíjban részesült Janecskó András, MEFS Hajós Alfréd Aranyplakettje az Egyetemi–Főiskolai Sportért elismerést vehetett át Szepesiné Kreisz Andrea, a Fiatal sportszakemberek Németh Angéla Magyar Egyetemi Sportért Érdemérmét pedig Hurtik Péter János kapta.

  

Veresegyházán tartották meg 2018. április 22-én a XV. Magyar Egyetemi Főiskolás Duatlon Országos Bajnokságot. Soha nem látott méretű, 47 fős mezőny nevezett, 11 egyetem hallgatói gyűltek össze, hogy az 5 km futás, 20 km kerékpár és 2,5 km futás távját megállás nélküli teljesítsék. Az ELTE 22 hallgatója, további 6 BEAC-os hallgató és 2 szenior sportoló vett részt a viadalon, és hoztak el 3 arany, 1 ezüst és 2 bronz, a korosztályos értékelésben további 2 arany, 1 ezüst és 2 bronzérmet. 

A csapatot Keresztesi Gitta, a BEAC Polythlon ETK triatlon edzője, ELTE-n végzett testnevelő vezette, a díjakat az ELTE pszichológus-fizikus oktatója, Székely Mózes, a MEFS főtitkára adta át.

A felnőtt sportolók közül a férfi MEFOB győztesét, Simon Pétert (SZTE) „csak” két elit junior sportoló tudta megelőzni, míg a női MEFOB bajnok Bicsák Flóra (ELTE) abszolút 7. lett a nők között, alig 2 perccel lemaradva az élen befutótól. Az egyetemi csapatok között éles küzdelem alakult ki: amelyik intézményből sokan indultak, nem is volt könnyű bekerülni a legjobb három férfi vagy legjobb két nő közé. A BEAC-os sportolókkal erősített férfi második (BME) és harmadik (TE) helyezett csapatok között pár másodperc döntött, és a negyedik (ELTE, Szombathely) is ott loholt közvetlen mögöttük, míg a nőknél az egyértelmű győztes ELTE-s páros egyik tagja szintén a BEAC Polythlon sportolója, ahogy a harmadik Semmelweis egyik tagja is.

Eredmények:
Női egyéni

  1. Bicsák Flóra (ELTE) 1:02:57
  2. Molnár Enikő (BME) 1:08:05
  3. Borosnyai Virág (TE) 1:10:20

Női csapat

  1. Eötvös Loránd Tudományegyetem (Bicsák Flóra, Demeter Judit)
  2. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Molnár Enikő, Horváth Hanna Zsófia)
  3. Semmelweis Egyetem (Orbán Anna, Zsigmond Anna)
  4. ELTE 2 (Szöllősi Virág Szabina, Tomasovszky Anna)
  5. ELTE 3 (Kalocsai Lilla Mária, Horváth Rita)

Férfi csapat

  1. Szegedi Tudományegyetem (Simon Péter, Nyéki Péter, Walter Gergő)
  2. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Berekméri Levente, Radványi Máté, Tilk Bence)
  3. Testnevelési Egyetem (Wagner Tamás, Roa-Pölöskei Santiago Dénes, Zelnik Róbert)
  4. ELTE 1 (Tomka János, Petrovics Alex, Sándor Tamás)
  5. ELTE 2 (Jánoki Ádám, Molnár Tamás, Meleg András)
  6. ELTE 3 (Dukai Gábor, Fliegh Áron, Lukács Gergely)
  7. ELTE 4 (Rokolya Balázs, Horváth Domonkos Marcus, Baracskai Tibor Dénes)

A Tüske Uszodában 2018. április 21-én rendezték meg a BEFS Universitas Egyetemi Úszóbajnokságot, amelyen az ELTE kicsi, de sikeres csapattal vett idén részt. A versenyen összesen hét budapesti egyetem 63 hallgatója állt rajthoz egyéni számokban, illetve a váltókban. Elsőként az 50 m férfi, majd női gyorsúszásra került sor. A hölgyeknél Lantos Karina és Vass Flóra hajszálnyi különbséggel a 3. és 4. helyen végeztek. Ezt követően ismét Karinának szurkolhattunk 50 m mellen, ahol a 3. helyet szerezte meg. 50 m pillangón Molnár Bence 2., míg Balázs Fruzsina 3., Lantos Karina pedig a 8. helyen végzett. Végül a női 4x50 m-es vegyes váltóban voltunk még érdekeltek (Szabó Katinka, Vass Flóra, Balázs Fruzsina, Lantos Karina), ahol Bence hangosan szurkolt is a lányoknak, akik végül szoros versenyben a 3. helyen végeztek.

Az összesített pontversenyben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi, a Budapesti Corvinus Egyetem és az Óbudai Egyetem után az ELTE 4. helyen végzett. Legeredményesebb versenyzőnk Lantos Karina volt, aki a négy számból, amelyen elindult, háromban dobogós lett. A helyezettek éremdíjazásban részesültek, így az ötfős csapatból senki nem ment haza üres kézzel.

A Kőér utcai uszodában 2018. április 21-én rendezték meg a Vízilabda MEFOB négyes döntőjét. Az ELTE-s csapat évek óta sikeresen jut be a legjobb négy közé, de a tavalyi után idén is elpártolt tőlünk a szerencse. Az elődöntőben a BME csapatát kapta ellenfélként az együttes. A műszakisok rögtön az első támadásból gólt szereztek és gyorsan elhúztak, a második negyed végére már 0–4 volt az állás. Az utolsó két negyedre jobban használták ki az ELTE-sek a helyzeteket, de nem sikerült jobban megközelíteni az ellenfelet. 5–1-es vereség után a bronzéremben bízhattak a fiúk. A bronzmérkőzésen a Budapesti Gazdasági Egyetemet kaptuk ellenfélül, akik 22–9-es vereséget szenvedtek a Debreceni Egyetemtől.

Az első két negyedben kiegyenlített volt a játék, a félidőben 7–5-re vezetett az ELTE. A harmadik negyedben azonban új erőre kapott a BGE, és 0–7-tel fordított, amit a játék végéig már nem tudott lefaragni az ELTE, így 11–5-ös végeredménnyel a 4. helyen zártunk.

Eredmények:

Elődöntő: Eötvös Loránd Tudományegyetem–Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 5–11 (0–2, 0–4, 3–2, 2–3)

A harmadik helyért: Eötvös Loránd Tudományegyetem–Budapesti Gazdasági Egyetem 11–15 (2–2, 5–3, 0–7, 4–3)

Az április második hétvégéjén, Veresegyházán megrendezett országos kerékpáros időfutam MEFOB-on a férfiak mezőnyében az ELTE csapata állhatott a dobogó legmagasabb fokára. A versenyen 333-an értek célba, melyből 6 női és 16 férfi egyetemista versenyző képviselte egyetemeit.

Eredmények:
Női egyéni

3. hely: Szöllősi Virág Szabina - 33:56.8 - Eötvös Loránd Tudományegyetem

Férfi egyéni

1. hely: András Vince - 24:54.5 - Eötvös Loránd Tudományegyetem
2. hely: Jánoki Ádám - 25:10.7 - Eötvös Loránd Tudományegyetem

Férfiak csapat

1. Eötvös Loránd Tudományegyetem (András Vince - Jánoki Ádám - Grunda Dávid)

A pécsi Asztalitenisz MEFOB-on Both Levente az elődöntőig jutott, ahol a többszörös utánpótlás válogatott, országos ranglista második Szita Mártontól (BCE) szenvedett vereséget, ezzel végül bronzérmet szerzett. Párosban a legjobb nyolc között végül az SZTE csapata kerekedett felül az ELTE-seken.

A City Squash Clubban rendezték a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Squash Bajnokságot a Budapesti Corvinus Egyetemmel együttműködve, ahol férfi amatőr kategóriában Molnár Kristóf a 3. helyen végzett.