Sportmenedzser mesterszakot indít az ELTE
A sportegyesületek, csapatok, szakosztályok működését, sporttanfolyamok, edzőtáborok, versenyek, sportesemények szervezését profi szakemberek irányítják. Ők azok a sportmenedzserek, akik jól eligazodnak a sport világában, akár maguk is komolyan sportoltak korábban, akár csak sportszerető laikusként kerültek erre a területre, mert munkájuk lényege a működés feltétleinek a megteremtése, a fejlesztési célok kijelölése és a projektek menedzselése a pályázatírástól a megvalósításon át az elszámolásig. Sportmenedzserek dolgoznak az állami és önkormányzati szektorban csakúgy, mint a civil szférában, de akár a sportgazdaságban érdekelt profitorientált cégeknél is.
Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara 2021-ben sportmenedzser szak indításával hívja fel a figyelmet az új karrierlehetőségre. Az ősszel induló, kétéves képzés során a hallgatók átfogó ismereteket szereznek a sportszektor működéséről, amivel kitűnhetnek a gazdálkodási alapvégzettséggel rendelkező nagyszámú frissdiplomás köréből, és egy gyorsan fejlődő, nagy perspektívát kínáló üzleti terület, a sportgazdaság specialistái lehetnek.
A szak felelőse, Gősi Zsuzsanna közgazdász, az ELTE PPK habilitált egyetemi docense leginkább a sportszakmai alapdiplomával rendelkezőknek (sportszervezőknek, rekreációszervezőknek, edzőknek, testnevelőknek) ajánlja az új képzést, akik számára a mesterszakon megszerezhető magas szintű gazdasági ismeretek és a vezetéssel kapcsolatos készségek fejlesztése szakmai előre lépést jelenthet a karrierjük során. De általánosabb jellegű gazdasági alapképzettség, például gazdálkodás-menedzsment, vezetés-szervezés vagy marketing alapképzettség birtokában is jó választás lehet egy sajátos és sokszínű szakterület, a sportszektor specialitásainak alaposabb megismerése egy olyan egyetemi karon, ahol a sporttudományi képzések széles körét oktatják.
A képzés hatékony együttműködés keretében valósul meg: az ELTE PPK Egészségfejlesztési és Sporttudomány Intézete a sportszakmai tárgyak oktatását, míg az ELTE Gazdálkodástudományi Intézete a közgazdasági és menedzsment ismeretek oktatását vállalta magára. A két intézmény közötti együttműködés a garancia arra, hogy ennek a komplex szakterületnek minden elemét, valamennyi tantárgyat a gyakorlatban is tapasztalatot szerzett, sportvezetésben, illetve az üzleti életben jártas oktatók gondozzák.
Hallgatóink tanulnak majd sportmarketinget, sportjogot, sportközgazdaságtant, külön tantárgy foglalkozik a sportturizmus üzleti aspektusaival és szó lesz a sportpolitikáról vagy a sportmédia szerepéről is – mondta el Gősi Zsuzsanna. – A szervezetek működtetése, vezetése azonban elképzelhetetlen jól megalapozott gazdálkodási ismeretek és vezetői képességek nélkül, ezért a képzés során a vezetés és szervezés mesterszakokon megszokott tantárgyi struktúrában tanulnak majd vállalati pénzügyeket, számvitelt, illetve vállalati kommunikációt, stratégiai tervezést, szervezetfejlesztést is a hallgatók.
A sportvilág szinte teljes spektrumában, de akár határterületeken, például a sportgazdaság felé nyitó nagyvállaltoknál is értékelik a sportmenedzser mesterszakon megszerezhető komplex tudást. A végzettjeink tehát dolgozhatnak majd sportköztestületekben, sportszövetségekben, a sportszervezetekben (sportegyesületekben, sportvállalkozásokban, sportalapítványoknál, sportiskolákban, sportakadémiákban) vagy a sport szakmai és érdekvédelmi szervezeteinél is. De magasszintű gazdasági ismereteiknek köszönhetően elhelyezkedhetnek a gazdaság más területein is, ahol akár előny is lehet egy speciális szakterülettel kibővített menedzsment irányú MSc végzettség – tette hozzá az induló szak felelőse.
Sportmenedzsereket foglalkoztató kérdésekről a szak indulásáig is hallhatunk az ELTE PPK rendezvényein: november 25-én sportgazdasági kerekasztal-beszélgetést rendeznek a karon, és a témáról szó lesz november 27-én, a Kutatók Éjszakáján is. Az új szakról 2021. január 18–22. között, a kari nyílt héten juthatnak bővebb információkhoz az érdeklődők.
Forrás: ELTE PPK