Sportolj kreditért az ELTE-n!

A BEAC szeretettel vár minden olyan új és régi ELTE-hallgatót, aki a tanulás mellett rendszeresen jógázna, úszna vagy futsalozna, esetleg kipróbálná a cheerleadinget, a SUP-ot, a hajózást, vagy szívesen foglalkozna harcművészettekkel.
A 2023-as őszi szemeszterben újra felvehető a tavaszi félév egyik új sikersportja, az E-sport, valamint újdonságként akár az evezést is lehet választani. Emellett az ELTE Speciális Hallgatói Ügyeket Támogató Iroda (SHÜTI) és a BEAC együttműködésének köszönhetően a csörgőlabda is űzhető az ELTE-n, az inkluzív sportágról itt írtunk részletesen.
A kurzusok a szorgalmi időszakhoz hasonlóan általában 12-13 hétből állnak. A félév teljesítésének feltétele a részvétel, maximum 3 hiányzással. A teljesített kurzusért 1 kredit jár, ami beleszámítható a szabadon választható tantárgyakba.
A jelentkezésről, a bérletárakról és az edzésekről az alábbi oldalon olvashatók további részletek.
Borítókép: ELTEOnline