Sportolj kreditért!

2023.02.13.
Sportolj kreditért!
Több mint 40 testnevelés kurzus közül lehet válogatni a Neptunban, újdonság, hogy a kínálatba most bekerültek az e-sportok is.

A BEAC a 2023-as tavaszi szemeszterben is számos edzéstípust kínál az ELTE hallgatóinak, az érdeklődők egyebek mellett kipróbálhatják a boxot, a futsalt,  a cheerleadinget, a hip-hop-ot, a SUP-ot, a hajózást vagy akár a harcművészeteket is. A félév újdonsága, hogy a kínálatba bekerültek az e-sportok is, emellett az ELTE Speciális Hallgatói Ügyeket Támogató Iroda és a BEAC együttműködésének köszönhetően az inkluzív csörgőlabda sportág is űzhető az ELTE-n.

A testnevelés kurzusok a szorgalmi időszakhoz hasonlóan általában 12-13 hétből állnak. A félév teljesítésének feltétele a részvétel, maximum 3 hiányzással. A teljesített kurzusért 1 kredit jár, ami beleszámítható a szabadon választható tantárgyakba, így a tanulmányi átlag is javulhat.

Akinek a kiszemelt kurzusa már betelt, vagy órarendi kötöttségek nélkül szeretne sportolni, válassza a BEAC délutáni edzéseit, melyekre akár egész évben lehet jelentkezni. Az edzésidőpontokról, edzőkről, elérhetőségekről itt olvashatók részletes információk.

A jelentkezés menete: a Neptun-rendszerbe való belépés után a „Tárgyfelvétel” fül alatt az aktuális félév kiválasztása, majd kattintás a „Minden intézményi tárgy” fülre. A jobb oldali „Keresés”, majd a keresés a VTN tárgykóddal ikonra kattintás után valamennyi választható testnevelés kurzust megjeleníti a rendszer. A kurzusok féléves díja 6000 Ft, ami Neptun kivetésben jelenik meg a „Pénzügyek” fül alatt, általában a félév vége felé.

Forrás: BEAC