Sportösztöndíj-átadás Kapás Bogival

2017.06.21.
Sportösztöndíj-átadás Kapás Bogival
Vonzó szabadidős sportprogramokat és sokoldalú egyetemi életet jelent az ELTE sportszervező ösztöndíjas rendszere, amelynek ünnepélyes díjátadóját az ELTE Rektori Hivatalának Tanári Klubjában tartották 2017. június 14-én. A rendezvényen Kapás Boglárka, az ELTE Sport Arca, az ELTE PPK olimpiai bronzérmes hallgatója adta át az okleveleket a kitüntetett negyven hallgatónak.

A díjak átadásában Pozsár-Szentmiklósy Zoltán, a hallgatói ügyek rektori biztosa, Sujtó Attila, az ELTE HÖK elnöke, Móczik Alexandra, az ELTE HÖK sportügyi referense és Simon Gábor, a BEAC ügyvezető igazgatója is közreműködött.

Pozsár-Szentmiklósy Zoltán kiemelte: nagy öröm, hogy sikerült elindítani az ELTE Sport Arca támogatói programot, amelynek első díjazottja olimpiai bronzérmes hallgatónk lehet. A sportösztöndíjas-rendszer évek óta az egyetemi sportélet mozgatórugója, a sportösztöndíjasokat pedig méltán nevezhetjük az ELTE-s sportélet nagyköveteinek.

A 2017/2018-as tanévben 40 ELTE-s, köztük négy, a szombathelyi campuson tanulmányait folytató hallgató részesült az ösztöndíjban. A diákok a BEAC 19 szakosztályával együttműködésben szervezik majd a hallgatói és dolgozói sportéletet számos sportágban: az argentin tangótól  a falmászáson át a vízilabdáig. Az ünnepségen a sportkoordinációért és kispályás labdarúgó-bajnokságok szervezéséért is ösztöndíjakat osztottak ki.  

Simon Gábor, a BEAC ügyvezetője felhívta a figyelmet az ELTE és a BEAC közös „kVÍZES VB” nyereményjátékára is, amelynek nyerteseit belépőjegyekkel díjazzák a vizes VB-re, és ELTE-s szurkolói csapatot is szerveznek Kapás Boginak, hogy együtt biztassák a PPK kiválóságát a budapesti világversenyen.

A BEAC edzéseire továbbra is folyamatosan lehet jelentkezni. A sportolási lehetőségekről a Sportolni szeretnék oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők. 

 

Forrás: BEAC

Facebook