Startup!

2017.03.22.
Startup!
Az ELTE Informatikai Laborja olyan BSc-s, MSc-s vagy doktori hallgatók, illetve egyetemi oktatók, kutatók jelentkezését várja 2017. április 1-ig, akiknek van saját kutatásaikhoz, tanulmányaikhoz kapcsolódó vállalkozási vagy termékfejlesztési ötlete, és/vagy szívesen dolgoznának 2017. április 10. – 2017. augusztus 7. között hallgató-/kutatótársuk vállalkozási ötletén az ELTE IK Innovációs Labor keretei között.

Pályázatot azok adjanak be, akik éreznek magukban kedvet és energiát ahhoz, hogy megtanulják, mi kell ahhoz, hogy elképzeléseiket megvalósítsák, kutatási eredményeiket innovációvá alakítsák, ötleteiket a világot jobbá tevő termékekké és szolgáltatásokká fejlesszék; vállalják, hogy a következő négy-öt hónapban elkötelezetten dolgoznak vállalkozási ötletük megvalósításán, és e célból részt vesznek a hetente egy alkalommal tartott laborfoglalkozáson, továbbá nyitottak, aktívak, motiváltak, elhivatottak, szorgalmasak és önjárók.

Az Informatikai Labor programja a saját startup-projektek megvalósításához szükséges készségeket fejleszti, ismeretek ad át, ami hozzájárulhat a valódi előrelépéshez a projektek megvalósításában. A pályázat nyertesei az egyéb képzési és gyakornoki lehetőségekkel versenyképes havi ösztöndíjat és a program lelkiismeretes elvégzése esetén 4 egyetemi kreditet kapnak a 2017-es tanév tavaszi vagy őszi félévében.

Az ELTE  Informatikai Labor várja az esetleges kérdéseket.

Jelentkezni 2017. április 1., szombat, 13.00-ig lehet.

A sikeres jelentkezőket 2017. április 7-ig értesítik ki.

Forrás: ELTE IK