Szakmai gyakorlat a Külügyi és Külgazdasági Intézetben

2017.09.05.
Szakmai gyakorlat a Külügyi és Külgazdasági Intézetben
A Külügyi és Külgazdasági Intézet 12 hetes szakmai önkéntes lehetőséget biztosít egyetemi és főiskolai hallgatók, valamint doktoranduszok számára. A program célja, hogy szakmai továbbképzést és kiemelt esetekben publikációs lehetőségeket nyújtson a jövő tehetségeinek. Jelentkezési határidő: 2017. szeptember 17.

Ennek érdekében a szakmai önkéntesek használhatják az Intézet irodai infrastruktúráját, internet- és könyvtári hozzáférést biztosítanak számukra, miközben értékes tapasztalatokat gyűjthetnek az intézeti kutatási folyamatok során.

Az önkéntes munka keretében a kiválasztott jelentkezők legalább heti két alkalommal, összesen heti 16 órában részt vesznek a KKI munkájában, emellett meghatározott feladatokat otthon is elvégezhetnek.

A programban való a részvétel feltétele:

  • alapképzés (BA) esetén az elvégzett négy szemeszter,
  • mesterképzésben (MA) az elkezdett első szemeszter,
  • illetve PhD-képzésben való részvétel.

Az önkéntesek részt vesznek:

  • a KKI rendezvényeinek szervezésében és lebonyolításában,
  • az Intézetbe látogató delegációk fogadásában,
  • támogatják a kutatók tevékenységét (adatbányászat és -elemzés, tudományos szakirodalom kutatása, pályázatírásban való részvétel stb.),
  • segítik az Intézet kommunikációs tevékenységét (honlap, Facebook, Twitter, LinkedIn és más fórumok kezelése).

További információk és elérhetőség a KKI honlapján.