Szakmai gyakorlat

2018.02.16.
Szakmai gyakorlat
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) – mint a szellemi tulajdon védelméért, azon belül az iparjogvédelemért és a szerzői jogért felelős magyar kormányhivatal - kéthetes szakmai gyakorlatot hirdet az ELTE hallgatói számára.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala az alábbi feladat- és hatáskörökkel rendelkező kormányhivatal:

  • az iparjogvédelmi hatósági vizsgálatok és eljárások lefolytatása;
  • a szerzői és a szerzői joghoz kapcsolódó jogokkal összefüggő egyes feladatok ellátása;
  • az állami dokumentációs és információs tevékenység a szellemi tulajdon területén;
  • a szellemi tulajdon védelmét szabályozó jogszabályok előkészítésében való részvétel;
  • a szellemi tulajdon védelmére irányuló kormányzati stratégia kidolgozása és érvényesítése, az ehhez szükséges állami intézkedések kezdeményezése, illetve végrehajtása;
  • a szellemi tulajdon területén folyó nemzetközi, illetve európai együttműködés szakmai feladatainak ellátása;
  • a kutatás-fejlesztési tevékenység minősítésével kapcsolatos hatósági és szakértői feladatok ellátása;
  • a korai fázisú vállalkozásokat támogató vállalkozások által igénybe vehető adóalap-kedvezményhez kapcsolódó nyilvántartási feladatok ellátása.

A fizetés nélküli program azoknak szól, akik szeretnének bepillantást nyerni az SZTNH működésébe, emellett lényegi ismereteket szerezni hivatali környezetben. A szervezet a program keretében két hallgatót fogad.

A jelentkezés a szabad helyek betöltéséig, de legkésőbb 2018. március 9-ig folyamatos.

A jelentkezéseket ezen az e-mail címen várják.