Szakmai gyakorlati lehetőség

A Kormányhivatal évek óta sikeresen bonyolítja le gyakornoki programját, melyet idén az eddig tapasztalatok alapján megújult formában szerveznek meg. Az előző évekhez képest két jelentő változás, hogy a jelentkezett hallgatók egy orientációs napon ismerhetik meg a Kormányhivatal szervezeti egységeit, felépítését és kultúráját. Később – amennyiben az adott szakterület lehetővé teszi – a hallgatók tervezett módon, rotációs rendszerben, több szervezeti egységnél, több munkaterületet átlátva teljesíthetik a szakmai gyakorlatot.
Mit kínálnak?
- A legváltozatosabb szakterületeket egy helyen
- Nagy tapasztalattal és hivatástudattal rendelkező, felkészült gyakorlatvezetőket
- A szolgáltató, ügyfélközpontú közigazgatásra fókuszáló, támogató munkahelyi légkört
Kiket várnak?
- Azokat, akik szeretnék hasznosítani a kormányhivatalban felhalmozott jelentős szaktudást
- Azokat, akiknek fontos a közjó szolgálata
- Azokat, akik valódi ügyfelek, valódi problémáira szeretnének megfelelő válaszokat adni
- Azokat, akik szívesen kipróbálnák magukat a megújuló, ügyfélközpontú közigazgatásban
A szakmai gyakorlatra a hallgatók minden tanulmányi félévben kizárólag elektronikus úton, a Kormányhivatal által erre a célra kialakított felületen, a „szakmai gyakorlat” csempére kattintva jelentkezhetnek 2023. szeptember 30-ig.
A jelentkezéseket követően a Kormányhivatal az érdeklődő hallgatók számának és képzési területének ismeretében kapacitásfelmérést végez, majd így határozza meg az egyes hallgatók szakmai gyakorlóhelyeit.
Részletes tájékoztató a szervezeti egységekről
Jelentkezési űrlap