„Székelybacillus” a Szent Anna-tóban

2019.05.15.
„Székelybacillus” a Szent Anna-tóban
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem mikrobiológusai a Szent Anna-krátertóból a tudományra nézve új baktériumnemzetséget izoláltak és írtak le Siculibacillus lacustris néven, meghatározva annak teljes génállományát.

A Sapientia EMTE csíkszeredai Biomérnöki Tanszékén a mikrobiológiai kutatásokba bevont hallgatók több, a tudomány számára eddig ismeretlen új baktériumnemzetséget, illetve -fajt tenyésztettek ki és azonosítottak DNS vizsgálatok alapján, Máthé István egyetemi docens vezetésével. A krátertóból most előkerült új nemzetség leírásához szükséges széleskörű biokémiai, molekuláris biológiai vizsgálatokat Felföldi Tamás mikrobiológus, az ELTE TTK Mikrobiológia Tanszék adjunktusa irányította, az eredményeket pedig a szakterület egyik vezető tudományos folyóiratában közölték. Az új baktérium latin elnevezésében a „Siculibacillus” arra utal, hogy a pálcika alakú baktériumot, azaz bacillust Székelyföldről izolálták, a „lacustris” szó pedig a tavi eredetre vonatkozik. Érdekesség, hogy

a baktériumsejtek különleges csoportokat, úgynevezett rozettákat képesek formálni,

amelyek átlagosan 5–25 sejt által alkotott csillagszerű szerkezetet jelentenek.

„Újdonságnak számít, hogy meghatároztuk a baktériumtörzs teljes génállományát, amely elsőként történt meg Romániában izolált, újként leírt baktériumfaj esetében. A genetikai adatokat úgynevezett génbankokba, míg a baktériumtörzset nemzetközi (német és japán) törzsgyűjteményekbe helyeztük el, így mindezek a legszélesebb tudományos közösség számára elérhetőek további vizsgálatok számára. A Szent Anna-tóból kutatócsoportunk által a tavalyi évben újként leírt Rhizobium aquaticum baktériumfajhoz hasonlóan a Siculibacillus lacustris baktérium is sokféle szerves anyag lebontására képes, így minden bizonnyal szerepet játszik a krátertó tápanyag-körforgalmában, részt vesz a tóban lévő szerves anyagok szervetlen anyagokká való lebontásában (ún. mineralizációjában)” – nyilatkozták a kutatók.

Forrás: Transindex
Címlapfotó: A Siculibacillus lacustris SA-279 kódjelű típustörzsének rozettákat formáló sejtjei fénymikroszkópos fáziskontraszt felvételen százszoros nagyításon. A sejtek hossza 1,3-2,5 µm. (Transindex/Felföldi Tamás).