Szeminárium szépkorúaknak

2017.02.13.
Szeminárium szépkorúaknak
A Pedagógiai és Pszichológiai Kar Felnőttképzés-kutatási és Tudásmenedzsment Intézete, kapcsolódva a nemzetközi trendekhez, intenzívebb tanulási lehetőséget kínál a nyugdíjasoknak. Az érdeklődők most már kiscsoportos szemináriumokon interaktív módszerekkel is mélyíthetik ismereteiket.

A Harmadik Kor Egyeteme előadásai mellett a szemináriumok 10 héten keresztül ugyanazzal az oktatóval és csoporttal, másfél órás időkeretben dolgozzák fel az adott témakör egy-egy aspektusát.

A 2016/2017-es tanév tavaszi félévében a Neveléstudományi Doktori Iskola Andragógiai Programjának doktoranduszai négy tárgykörben osztják meg tudásukat az idősebb generáció tagjaival. A kurzusok résztvevői képet kaphatnak a tanulási nehézségekről és a tanulási zavarokról, megtudhatják, hogy a globalizáció milyen hatással van a felsőoktatási intézményekre, olyan tanulástámogató online programokat, alkalmazásokat ismerhetnek meg, amelyek segítségével önállóan is rendszerezhetik tudásukat, valamint relaxációs technikákat is elsajátíthatnak az „Ép testben ép lélek” szemináriumon.

A kurzusokra maximum tizenöten jelentkezhetnek, az előzetes regisztrációra 2017. február 22-én 13 órától az ELTE PPK Kazinczy utcai épületének aulájában lesz lehetőség. A kezdeményezés a Nyugdíjasok Budapesti Szövetségének (NYUBUSZ), valamint a Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége támogatásával valósul meg.

Forrás: ELTE PPK