„Szeretném meghálálni, hogy ide járhattam egyetemre”

2013-ban végeztél a sportszervező szakon, azóta több évig az ELTE futónagykövete voltál, és a mai napig részt veszel ELTE-s eseményeken, például a hagyományos 5vös5 futóversenyen. Miért tartod fontosnak, hogy alumnusként kapcsolatban maradj a volt egyetemeddel?
Számomra nagyon fontos, hogy megőrizzem az ELTE-s identitásomat és alumnusként is aktív legyek, mert úgy gondolom, az egyetemi évek minden ember életében meghatározóak. Az ember itt ismeri meg azt a tudományterületet, ami később a hivatását, a munkáját meg fogja határozni. Én azóta is a sport világában mozgok és élek, és azzal, hogy aktívan részt veszek az ELTE életében, szeretném meghálálni, hogy ide járhattam egyetemre. Nem feledkezem meg arról, hogy hol szereztem meg a tudást, hanem 

igyekszem valamit visszaadni az egyetemnek, hiszen ők is belém fektettek.

A saját élsportolói karriered mellett sportmenedzserként és futóedzőként is tevékenykedsz. Hogyan tudod összehangolni ezeket a szerepeket?
Mivel kiskorom óta élsportoló vagyok, korán meg kellett tanulnom, hogyan hangoljam össze a különféle életterületeket. A hosszútávfutás Magyarországon ugyan nagyon népszerű sportág, de professzionális szinten kevéssé szervezett. Tehát ha valaki nemzetközi szinten akar érvényesülni, akkor elengedhetetlen, hogy önmagát menedzselje. Én ezt hamar felismertem, és a sportszervező képzésen szerzett készségeimet elkezdtem egyre inkább a magam javára is hasznosítani: a versenyek, edzőtáborok megszervezésétől kezdve a brandépítésen át a szponzori szerződésekig nagyon sok menedzseri tevékenységet gyakorolhattam magamon az elmúlt 10 évben. Ezt a tudást most már más sportolókon is igyekszem kamatoztatni. Két évvel ezelőtt elkezdtem edzősködni is, ami sok tekintetben hasonlít a menedzseri munkához. Hálás vagyok, hogy a sportban dolgozhatok és több szerepben is kibontakozhatok.

Hogyan tudod hasznosítani a szakmai feladataid során a PPK-n megszerzett tudást?
Azért szerettem a sportszervező képzést, mert tanultunk társadalomtudományokat, gazdaságtudományokat és sporttudományokat is, és ezzel egy 

integratív szemléletre neveltek minket, amit a mai napig nagyon jól tudok hasznosítani.

Azt hiszem, nem is a lexikális tudás a legfontosabb, amit a PPK-n kaptam, hanem a skillek: az, hogy tudok egyszerre analitikusan, szintetikusan, induktívan és deduktívan gondolkozni. Emellett szereztem egy sokrétű, plurális világnézetet azáltal, hogy sokféle tudományággal foglalkoztunk. Ez a szemlélet segített abban, hogy az edzői munkában is egyre jobban kibontakozhassak: a tervezésben, a kivitelezésben és a kommunikációban egyaránt jól tudom alkalmazni ezeket  a tudáselemeket.

Edzőként te segítetted a színészek fizikai felkészülését a nemrég bemutatott Futni mentem című filmhez. Mesélsz egy kicsit erről?
Ez úgy történt, hogy már több éve szponzori szerződésben állok azzal a céggel, amelyik ezt a filmet is szponzorálta. Ők javasoltak engem segítőedzőnek. Ez nem klasszikus értelemben vett erőnléti edzés volt, hanem inkább egy futótechnika kurzus. Néhány alkalommal összegyűltünk a színészekkel, és futóiskola-gyakorlatokat tanítottam nekik, illetve személyes instrukciókat adtam. A cél az volt, hogy esztétikus legyen a vásznon a mozgásuk. Nem tökéletességre törekedtünk, hanem arra, hogy jó érzés legyen nézni őket futás közben. Úgy gondolom, hogy ez sikerült., és örülök, hogy részt vehettem a film háttérmunkájában.

Egy maraton lefutása sokszor nemcsak fizikai, hanem mentális kihívás is lehet. Mi a legfontosabb tanulság, amit a hosszútávfutás során szereztél?
Lehet, hogy kicsit közhelyesen hangzik, de számomra a kitartás a legfontosabb dolog. Én húsz évig egyetlen versenyt sem adtam föl, viszont az utóbbi 3 évben egy kisebb kiégési folyamaton kellett átlendülnöm, és ez idő alatt több maratont is félbehagytam. Ennek nem lustaság vagy erőtlenség volt az oka, hanem egy túlzott perfekcionizmus, egy görcsösség. Ebből azt tanultam meg, hogy ahhoz, hogy sikeresek és boldogok legyünk,

nem szabad feladni még akkor sem, ha nem olyan jók az eredmények, mint amit elvárunk.

Meg kell elégednünk a pillanatnyi saját 100 százalékunkkal, el kell fogadni a limiteket. A hullámvölgyeket  sem szabad kikerülni, mert ha akkor is kitartunk, akkor lesz esélyünk egy újabb felívelő szakaszra.

Mi a legkedvesebb emléked a PPK-ról?
Sokat tudnék mondani, de érdekes módon először a nyílt nap jut az eszembe. A sportszervező szak újonnan indult, mi voltunk az első évfolyam. És ott az eseményen egyszer csak egy nagyon-nagyon pozitív érzés fogott el. Előtte nem foglalkoztam azzal, hogy ELTE-s leszek, ott viszont nagyon mélyről, intuitív módon felsejlett bennem, hogy ez az én helyem. Ez egy olyan emlék, amiért hálás vagyok, mert aznap egy fontos szakasz kezdődött el az életemben. Úgyhogy ezúton is köszönöm az ELTE-nek!