Szimpózium Korea ’56-os vonatkozásairól

2016.10.24.
Szimpózium Korea ’56-os vonatkozásairól
2016. október 17-én a Bölcsészettudományi Kar Koreai Tanszéke szimpóziumot és könyvbemutatót tartott az 1956-os forradalom koreai vonatkozásairól.

Az eseményt Borsodi Csaba, a Kar általános dékánhelyettese nyitotta meg, majd Yim Geung-hyeong, a Koreai Köztársaság budapesti nagykövete tartott rövid köszöntőt. Yim nagykövet úr elmondta, hogy az 1956-os magyar események komoly visszhangot váltottak ki Dél-Koreában, a szöuli lakosság szimpátiával és együttérzéssel követte a magyar ifjúság küzdelmét.

A szimpózium első előadását Csoma Mózes tanszékvezető tartotta, melyben felvázolta az '56-os forradalom valamennyi koreai vonatkozását: a KNDK-ban dolgozó magyar orvoskolónia helyzetét a forradalom idején, a Magyarországon tanult észak-koreai diákok magatartását a forradalom időszakában, valamint a Dél-Koreában kibontakozott szolidaritási mozgalmat. Az utóbbi részeként mutatták be a „Magyar Szabadságot Védő Önkéntes Diákkatonák” nevű szervezet történetét is.

A második előadó Chang Dusik, a Koreai Tanszék szöuli vendégprofesszora volt, aki a „Magyarország Szomorú Dala” című dél-koreai verseskötetet mutatta be, amelyet szöuli antikommunista költők írtak a magyar forradalom bukását követően. 

Yu Seung vendégprofesszor a korabeli szöuli sajtó cikkeiről tartott prezentációt, Osváth Gábor nyugalmazott főiskolai docens pedig Kim Cshun Szu koreai költő „Egy budapesti kislány halálára” című versét elemezte. A szimpózium kitekintést nyújtott a távol-keleti térség egy másik részére is: Umemura Yuko egyetemi adjunktus előadásában az '56-os  forradalom japán vonatkozásairól, a japán szolidaritásról tartott előadást.

A szimpózium zárásaként mutatták be Csoma Mózes „Korea és Magyarország 1956-ban” című könyvét, amely a L'Harmattan Kiadó gondozásában jelent meg az 1956-os forradalom 60. évfordulójára.