Szint+ nyitórendezvény

Szint+ nyitórendezvény
06/14

2019. június 14. 09:30 - 11:00

ELTE TTK (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A, 0.83-as terem)

06/14

2019. június 14. 09:30 - 11:00

ELTE TTK (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A, 0.83-as terem)


A Szint+ kiválósági program közvetlen célja az ELTE TTK szintetikus kémiai és biológiai kapacitásának bővítése, közvetett célja pedig a szintetikus munkákban részt vevő kollégák, műhelyek és közösségek megerősítése, összehangolása, szinergiájuk növelése.

Perczel András, a TTK Szerves Kémia Tanszék vezetőjének irányításával az ELTE-n elindult a Szint+ szintetikus kémiai és biokémiai kiválósági program. A tervek szerint az elkövetkező években hálózatba szervezik a témával foglalkozó szakterületeket, meghonosítják a versengő együttműködés gyakorlatát, illetve anyagilag is támogatják a már sikeres kutatók és műhelyeik együttműködését. A programban anyagi támogatást kaphatnak azok a projektek, amelyekben 2-3 minősített kutató együtt dolgozik egy új és ígéretes szintetikus vagy ahhoz kapcsolódó probléma megoldásán. Ezen túlmenően a kutatók támogatást kaphatnak dedikált nagyműszerek használatához, legfeljebb 6 millió forint értékű kutatási eszközök beszerzéséhez, jelentős tudományos/fejlesztői/szabadalmi/innovációs eredményeket ígérő kutatási feladatokhoz, valamint kiválósági továbbképzések, módszerek, ismeretek és gyakorlati tudás megszerzésének előmozdításához. A sort négy kutatási terület, a szerves kismolekulák, az oligo- és polipeptidek, a fehérjék, valamint a biologikumok kutatásának fejlesztésével indítják, lefedve ezzel a hazai gyógyszer-, finomvegyszer- és agrokémia jelentős területeit. 

PROGRAM

9:30 Köszöntő: Borhy László rektor
9:40 Kiválósági programok ismertetése: Szalay Péter tudományos rektorhelyettes
9:50 Szintézis Plusz program áttekintése: Perczel András tanszékvezető
10:10 Az első beruházás: Schlosser Gitta Ph.D.
10:30 Szünet
10:40 Kerekasztal beszélgetés - Pillérfelelősök: Csámpai Antal, Málnási-Csizmadia András, Mező Gábor, Perczel András